Connect with us

Békésszentandrás

Harmincöt babafát ültettek Békésszentandráson

Fotó: Rácz István
Fotó: Rácz István

Tizenegy évvel ezelőtt Major Attila önkormányzati képviselő ötletéből indult ki a kezdeményezés, hogy minden településen élő újszülöttet egy facsemetével ajándékozzanak meg. Az alkalmat közösségi eseménnyé emelték, s minden évben a nagyközség egy-egy kijelölt közterületén közösen ültetik el a növényeket. Legutóbb április 14-én délután várták a családok a Rákóczi utcába, ahol összesen 35 fa talált gazdára.

– Ez egy annyira szép és nemes gondolat volt, hogy az akkori testület teljes mellszélességgel támogatta. Két szempontól is előremutató volt. Egyrészt fontos, hogy zöldítsük, szépítsük környezetünket, másrészt hogy adjunk egy kapaszkodót, fogódzót a felnövekvő generációnak. Még ha nem is itt élik le az életüket, lesz egy gyökerük, egy szép emlékképük, ami miatt érdemes visszajönni – vélekedett Sinka Imre polgármester.

A születési adatokról szólva elmondta, az elmúlt években átlagosan 30-35 között alakult az éves születésszám. Igaz, volt olyan esztendő is, amikor mindössze 21 gyermek látta meg a napvilágot, de az is előfordult, hogy 40 békésszentandrási lakossal gazdagodott a település. Ezt azt arányt jól tükrözik az elültetett facsemeték is. 2008 óta összesítve mintegy 350 növény került a nagyközség különböző pontjaira.

– Kimondhatatlanul jó érzés itt lenni. Nagyon örülök, hogy egyszerre ennyi olyan gyerekkel találkozhatok, aki egy időben született a kislányommal. Szerencsére az időjárás is az ültetőknek kedvezett – osztotta meg gondolatait fiatal édesapaként Virág Imre, akinek a kislánya, Róza is kapott egy facsemetét.

Patkósné Varga Petra és férje már másodszor vesznek részt az ültetésen. Izabella lányuk után most testvére, Adél is büszkélkedhet a település ajándékával.

– Én szentesi vagyok, a férjem tősgyökeres szentandrási. Három éve alapítottunk családot, s én pedig ideköltöztem – mesélte el közös történetüket az édesanya. – Nagyon szeretek itt lenni, jól be tudtam illeszkedni. Már nagyon sok kedves gesztust tettek már a családom felé az emberek és az önkormányzat is. Jól érzem magam – tette hozzá elégedetten.

Eleinte a strand területén ültettek, ahol vegyesen, a platántól a fenyőig, összesen vagy nyolc fafajta került a földbe. A további években az utcákon más fajtákkal váltakozva több platánsor is létesült, de egy adott évben mindig egy típust választottak. A gömbkőris után idén a gömbjuharra esett a választás.

A kis ünnepeltek névsora a következő: Kis Péter, Bíró Ádám, Kanyó Máté Attila, Révész Zselyke, Fabó Lara Vivien, Kis Rita Norina, Cseh Mira, Gombkötő Léna, Buzás Attila, Török Noémi, Virág Róza, Szabó Dávid, Szabó Lilien Nadin, Arnóczi Anna Dorottya, Patkós Adél, Kovács Kevin, Csányi István Zsombor, Valicska Roland, Molnár Jázmin Anna, Gazsó Bianka, Galucz Gabriella, Bencsik Blanka, Sárkány Bene, Bobvos Zalán, Németh Palkó, Szakács Laura, Szakács Dominik, Daróczi Anna, Kovács Noel, Szín Bíborka, Lénárt Benedek, Elbaz Dániel, Taskó Nimród, Bencsik Diána, Sinka Norbert.

Fotó: Rácz István

Kiemelt

Fotó: Hegedűs Éva Fotó: Hegedűs Éva

Kemencés ételeken keresztül őrzik a hagyományokat Csabacsűdön

Csabacsűd

290-es csatornán a Körös TV a Telekom IPTV szolgáltatásában

Kiemelt

Megújult épületben fogadja az ügyfeleket a Szarvasi Járási Hivatal

Szarvas

Dósa Zsuzsa (Fotó: Valló Zoltán) Dósa Zsuzsa (Fotó: Valló Zoltán)

Cherchez la femme! – Elmira – Dósa Zsuzsa

Szarvas

Hirdetés

Archívum

Kategóriák

Friss

Connect