Connect with us

Hírek

Közel százhúszmillió forintból fejlesztették a háziorvosi rendelőket

Közel fele önkormányzati önerőből valósult meg annak a fejlesztésnek, amely a háziorvosi rendelők felújítására irányul. Míg 60 millió forintot a TOP (Terület-és Településfejlesztési Operatív Program) keretein belül nyert el a település, közel 58 millió Ft-ot hitelkeretből tett hozzá. A beruházás összértéke bruttó 117.877.437 forint. A forrásból három háziorvosi rendelőt, ugyanennyi orvosi dolgozót és adatfelvevőt alakítottak ki. Emellett új váróterem és kiszolgáló helyiségek várják az alapellátásban részvevőket. Az ünnepélyes átadásra április 25-én, a testületi ülés előtti bejáráson került sor.

Babák Mihály polgármester hangsúlyozta, az önkormányzat a szolgáltató helyiségek mellett a kerítés és akadálymentes járda építéséről is gondoskodott. Az udvaron 6, az utcafronton pedig 4 férőhelyes párhuzamos beállású személygépkocsi várakozóhely felújítását valósították meg. Továbbá várótermi padokat és öltözőszekrényeket is beszereztek.

– Nagyon fontosnak tartjuk az alapellátást, mert ott kezdődik az egészség megőrzése. A háziorvoslásnak elsődleges szerepe van az egészségügyben. Három kitűnő orvosunk van itt, a közelben pedig összesen öt háziorvosunk rendel. Ebből kettő esetében magánfinanszírozásból európai körülmények kerültek kialakításra, most pedig a három legnagyobb körzetet kiszolgáló háziorvosi rendelőt helyeztük üzembe – beszélt a fejlesztés jelentőségéről.

Dankó Béla országgyűlési képviselő rámutatott, az állam ez évi költségvetésében 647 milliárd forinttal több jut egészségügyre, mint 2010-ben. Az alapellátás finanszírozása kormányzásuk ideje alatt 119 milliárd Ft-ról 199 milliárd Ft-ra nőtt. Ezzel párhuzamosan 60%-kal csökkent az orvosok elvándorlása is, ami vélhetően azzal magyarázható, hogy a fizetésük az elmúlt időszakban 2,5-szeresére emelkedett.

Kiemelte, az alapellátás fejlesztésére az elkövetkező években 44 milliárd Ft-ot fordítanak, amelynek segítségével az ország számos pontján javulnak az egészségügyi ellátás körülményei. Végezetül gratulált a szarvasiak beruházásaihoz, amelynek eredményeképpen ebben a ciklusban uniós pályázatokból közel 18 milliárd forintot nyertek el.

Hodálik Pál alpolgármester köszöntét fejezte ki mindenkinek, aki közreműködött a projektben. Hozzátette, a felújítás során a háziorvosok igényeit is felmérték, figyelembe véve az ÁNTSZ és a többi hatóság jogszabályi előírásait.

– Egy évvel ezelőtt, amikor bejártuk ezt a területet, picit rémisztő volt a helyzet. Nehezen tudtam elképzelni, hogy ilyen szép rendelőket lehet kialakítani abból a régi épületből. Mindenképpen élmény itt dolgozni. Egy modern, nagyon szép miliőben folytatjuk a tevékenységünket, és úgy veszem észre, hogy a betegek is értékelik – összegezte az első néhány hét tapasztalatait dr. Kozma Manuela, aki harmadmagával április 8-án vette birtokba az épületet.

Az önkormányzat tervei között szerepel a parkolók további bővítése, a szakorvosi rendelő korszerűsítése, valamint a gyermekorvosokat és a fogorvosokat kiszolgáló infrastruktúra fejlesztése. Emellett mindent megtesznek annak érdekében is, hogy a szakember utánpótlás is megvalósuljon.

Kiemelt

Urbán Ildikó (Fotó: Hegedűs Éva) Urbán Ildikó (Fotó: Hegedűs Éva)

Ötezer szelet tortával készül a Magyar Ízek Utcájába a szarvasi cukrászmester

Szarvas

Koltai Róbert lovagias ügye

Szarvas

Babák Mihály, Tóth Béláné és Dobruczky Zsolt (Fotó: Hegedűs Éva) Babák Mihály, Tóth Béláné és Dobruczky Zsolt (Fotó: Hegedűs Éva)

Aszfalt helyett térkőburkolat lakossági hozzájárulásból

Szarvas

Oscar sikere Szarvason

Szarvas

Hirdetés

Archívum

Kategóriák

Friss

Connect