in ,

Fáklyás felvonulással kezdődött, szakadó esővel fejeződött be

0

Ha május 1-e, akkor előestéjén Békésszentandráson –a gyerekek legnagyobb örömére– fáklyás felvonulás. A hagyományoknak megfelelően történt ez tegnap, kedd este is. A piactéri gyülekezőt követően a vonulókat egy Zetor 25K vezette a kajakház mellett felállított máglyához vezette.

Közben megállt a Kálvin utcai Gondozási Központnál, ahol a dolgozók, illetve az intézmény gondozottjai jelmezes csendélettel várták a menetet. A nem is annyira csendélet címe ” 20 év múlva” volt.

A Körös és gátja, valamint a kajakház által határolt háromszög alakú területen állt a meggyújtásra váró máglya, amit az idén a csapadékos időjárás miatt a szervezők kénytelenek voltak lefedni. Az így szárazan tartott ágak pillanatok alatt hatalmas lánggal kezdtek égni, a feltámadó széllel karöltve nem kis meglepetést okozva a körülötte állóknak.

A program befejezéseként Liska Tamás és Lovász Geri akusztikus gitárkettőse adott alapot a beszélgetésekhez. Programjukba Eric Claptontól válogattak, sőt, erre az estére a zenész iránti tisztelettől vezérelve formációjuknak a Slowhands nevet adták.

Aztán jött az eső.

0

Finiséhez érkezett a versenyszezon

Komjáti Imre és Tatai László (SZVID) (Fotó: Hegedűs Éva)0

Komjáti: Magyarország a hazánk, de Európa az otthonunk