Connect with us

Hírek

Bodonyi, Kuli, Dombvári, Bogár, Kós… még valaki Szarvasról?

Kuli István (bal szélen)
Kuli István (bal szélen)

A szegedi olimpiai kvalifikációs világbajnokság évében a megszerezhető kvóták miatt is rendkívül fontos lesz, hogy csapathajóink hogyan szerepelnek az idén. A négyesekbe az egyeseken és a párosokon át vezet az út, Hüttner Csaba szövetségi kapitány segítségével végigvettük, hogy milyen páros hajók küzdhetnek meg egymással a válogatókon.

Hüttner Csaba úgy véli, a négyesekről egyelőre korai beszélni, hiszen úgyis az egyes és a páros eredmények után derül ki, hogy milyen csapathajók alakulnak majd. A legnagyobb verseny az idén is kajakban várható a válogatókon. A nőknél a szövetségi kapitány szerint párosban két sztenderd duó biztosan lesz: a tavaly 500-on világbajnoki címet nyert Kozák Danuta, Kárász Anna kettős szétültetését egyelőre semmi nem indokolja, de ugyanez a helyzet a 2018-ban a világbajnokságról az 1000 méteren versenyről ugyancsak aranyéremmel hazatért Medveczky Erika, Csipes Tamara duóval.

Itt az egyik nagy újdonság, hogy a felnőtt világbajnok Bodonyi Dóra az ifjúsági világbajnok Gazsó Dorkával vághat neki a szezonnak. A Biben Karina, Bakó Olga kettős a legutóbbi két korosztályos világbajnokságon egymás után aranyérmet nyert párosban, most eggyel magasabb szinten is megmutathatják, hogy mire képesek.

Az Újpestnél a Lucz-lányoktól várható összeülés, valamint a tavaly az U23-as világbajnokságon aranyérmes Malcsiner Eszter és a Szolnokra visszaigazolt Katrinecz Rita is megpróbálhat borsot törni az ellenfelek orra alá. Elképzelhető, hogy a duisburgi világkupán Lucz Anna Malcsiner Eszterrel indul majd.

A szövetségi kapitány szerint arra is van esély, hogy ismét összeül Fazekas-Zur Krisztina és Szabó Gabriella. Ők nyertek már együtt párosban világbajnokságot, és jelenleg mindketten társat keresnek. „Egyik olimpiai bajnoknak sincs állandó párja, nyertek ők már együtt válogatót, szóval logikus döntés lenne, hogy összeüljenek, és erősítsék egymást a csapatba kerüléséért” – mondta Hüttner Csaba.

A férfiaknál talán még nagyobb harc várható. A tavalyi világ- és Európa-bajnokságon is bronzérmes négyesből szívműtéte miatt Molnár Péter az idén biztosan kimarad, de nincs azért bérelt helye Tótka Sándornak, Dudás Miklósnak és Kuli Istvánnak sem – nekik ugyanúgy meg kell küzdeniük az idén is 400 egyesben a csapathajóért, valamint egy jó párosszereplés is nagyot dobhat a csapatba kerüléséért folytatott versenyben.

A 200-on a világon két éve egyeduralkodó Birkás Balázs, Balaska Márk kettős a rövidebb távon ismét összeülhet, de 500-on nem biztos, hogy ugyanez lesz a felállás. Izgalmas páros lehet a Balaska Márk, Dombvári Bence duó, márpedig ők edzésen már többször próbálkoztak egymás mögé beülni, de a Hüvös Viktor vezette bivalyerős csoportban egyelőre nem dőlt el, hogy ki kivel fog párost menni 500-on. Hüttner Csaba szerint a Tótka Sándor, Birkás Balázs és a Nádas Bence, Kuli István kettősnek is van realitása.

A veterán Kammerer Zoltán a nála 20 évvel fiatalabb Erdőssy Csabával ülhet össze ismét 1000 méteren, de lesz várhatóan egy Noé Zsombor, Bogár Gábor kettős is, amely két éve válogatót tudott nyerni. Számolni kell a Tóth Dávid, Kulifai Tamás párossal, amely Szegeden már világbajnok volt egyszer, még 2011-ben. A Kós Benedek, Gecse Márton fiatal egység várhatóan kipróbálja magát a duisburgi világkupán is, de a tavalyi vb-induló Noé Bálint, Ilyés Róbert kettőst is vélhetően láthatjuk az idén. Van egy Hufnágel Tibor, Ceiner Benjámin próbálkozás is, valamint a Koleszár Mátyás, Németh Viktor fiatal páros is folytatja együtt az útját, annyi változással, hogy helyet cserélnek, és Németh fog sztrókolni.

Kenuban a nőknél a Balla Virág, Devecseriné Takács Kincső kettős létjogosultsága megkérdőjelezhetetlen és megingathatatlan, itt a Nagy Bianka, Molnár Csenge és a Kisbán Zsófia, Bragato Giada páros próbálhatja megszorongatni őket, Lakatos Zsanett számára pedig egyelőre az egyes élvezhet előnyt.

Férfi kenuban ennél jóval kuszább és összetettebb a helyzet, Hüttner Csaba szerint folyamatosan próbálgatják a párosokat, már szinte mindenki ment mindenkivel vagy menni fog a Korisánszky Dávid, Fekete Ádám, Kiss Tamás, Bodonyi András négyesből, és várhatóan elindul a tájékoztatón a Hajdu Jonatán, Mike Róbert kettős is.

„Akkor tudunk végső konklúziót levonni, ha minden párost kipróbáltunk. Addig kár állást foglalnunk, mert az is lehet, hogy még nem láttuk a legjobb felállást” – mondta Hüttner Csaba.

Május 11-én és 12-én Szolnokon rendezik a rangsoroló versenyt, az első válogatóra pedig május 23. és 26. között kerül sor, ugyancsak Szolnokon.

Forrás: kajakkenusport.hu

Kiemelt

Fotó:Zentai Péter Fotó:Zentai Péter

Ismét Zalai Mihály lett a megyei közgyűlés elnöke

Békés megye

A kardoskúti Fehér-tónál A kardoskúti Fehér-tónál

Országaik vízgazdálkodását mutatták be a Tessedik Campus külföldi diákjai

Oktatás

Horváthné dr. Kepenyes Edit és dr. Melis János (Fotó: Hegedűs Éva) Horváthné dr. Kepenyes Edit és dr. Melis János (Fotó: Hegedűs Éva)

Választási kifogás miatt egyelőre nem alakulhat meg az önkormányzat Szarvason

Szarvas

Fotó: Babák Zoltán Fotó: Babák Zoltán

Nem termett babér a korábbi NB I-es Vásárhellyel szemben

Sport

Hirdetés

Archívum

Kategóriák

Friss

Connect