Connect with us

Hírek

Tizenkét év után került sor a Babilon TSE első háziversenyére

2019. május 11-én került megrendezésre a tánciskola első háziversenye, ami sportolóik számára is újdonság volt, mert, bár járják az országot, sőt, Európát is, ilye házon belüli minősítőt még nem rendeztek.

– Nagyon régóta szerettünk volna már egy ilyen háziversenyt, hiszen 12 éve járjuk az országot, de még Európát is, ahol számtalan megmérettetésben volt már részünk. 2012-ben országos pontszerző versenyt rendeztem kisvárosunkban, itt Szarvason, amire közel ezer táncos látogatott el – Mondta Kovács Krisztina, a Babilon TSE vezetője.

Mivel minősítő verseny volt, táncosaik nem egymás ellen mutatták meg legjobb tudásukat, hanem magát a produkciót értékelte a zsűri.

– A célunk azt volt, hogy mindenki jól érezze magát, és így tudásáról egy visszajelzést is kapjon. Így házon belül a ”rivalizálást” ki is zártuk, inkább barátságok kötődtek vagy mélyültek el és egymás sikereinek örülve zajlott a sportesemény.

A zsűri tagja volt Kovács Zsanett, a Tánciskola koreográfusa, edzője, valamint Janis Zoltán, aki a tánciskola régi versenytáncosa, jelenleg színházban dolgozik színészként és táncosként. Örömmel fogadta a meghívást a szarvasi Cervinus Teátrum rendezője, Varga Viktor, aki számtalan kiemelkedő darabot alkotott már az elmúlt évek folyamán.

Ők hárman értékelték a produkciókat koreográfia, image és kreativitásukat. Pontszámok alapján dőlt el, ki milyen minősítést érdemelt bemutatója alapján.

Huszonnégy koreográfia került a zsűri elé, amit javarészt a táncosok maguk készítettek. Ezekben közel 40 táncos mutatta be tudását szóló és duó kategóriákra bontva.

Kiváló csapatépítő program volt, jövő évben is tervezzük a folytatását – zárta versenyhez utáni gondolatait Kovács Krisztina.

Kiemelt

Nagyváradi partnerekkel tartottak műhelytalálkozót az arborétumban

Szarvas

Molnár József polgármester leteszi esküjét (Fotó: Hegedűs Éva) Molnár József polgármester leteszi esküjét (Fotó: Hegedűs Éva)

Ünnepélyes esküt tettek a csabacsűdi önkormányzat tagjai

Szarvas

Fotó:Zentai Péter Fotó:Zentai Péter

Ismét Zalai Mihály lett a megyei közgyűlés elnöke

Békés megye

A kardoskúti Fehér-tónál A kardoskúti Fehér-tónál

Országaik vízgazdálkodását mutatták be a Tessedik Campus külföldi diákjai

Oktatás

Hirdetés

Archívum

Kategóriák

Friss

Connect