in , , , ,

Ősszel átadásra kerül az M44-es út Kondoros-Tiszakürt közötti szakasza

0

Októberben kerül átadásra az M44-es gyorsforgalmi út Kondoros-Tiszakürt közötti szakasza, amin már mindenhol 98-99 %-osan készen áll a pályaszerkezet. A 62 km-es pálya Békés megyei szakaszát járta be Dankó Béla országgyűlési képviselő Pántya Józseffel, az építtető Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. útfejlesztési igazgatójával, valamint a kivitelezőkkel.

– Nagy erőkkel folyik a munka az M44-es gyorsforgalmi útnál, így fontos volt, hogy egyrészt egyeztessünk a NIF Zrt.-vel, emellett bejárjuk a munkaterületet- mondta Dankó Béla képviselő. – A jelenleg folyamatban lévő munkákat három szakaszra bonthatjuk, egyrészt a 62 kilométer hosszú Kondoros-Tiszakürt közöttire, ami az idén őszre el is készül. A Kondoros-Békéscsaba szakasz 18 km-ének építése később kezdődött meg. Itt fontos kiemelni, hogy az M44-es 44.sz főútra való visszakötése már 2019 végére elkészül, a pálya többi része a békéscsabai csomópontig 2020. június végéig, illetve a Fürjesi csomópont 2021. január végére. Emellett ki szeretném emelni, hogy az út Tiszakürt-Lakitelek közötti szakaszának földmunkái is elkezdődtek, ez a 9,9 km-es szakasz 2021 augusztusáig készül el- foglalta össze a munkálatok legfontosabb adatait Dankó Béla.

– Az M44-es a gazdasági fellendülés mellett a közlekedésbiztonságot is szolgálja – tette hozzá az országgyűlési képviselő. – Tavaly 766 személyi sérülés, köztük 17 halálos és 300 súlyos sérüléssel járó baleset történt Békés megyében. Az M44-esnek köszönhetően korszerű, modern és biztonságos úton közlekedhetnek majd az autósok.

– Az M44-es gyorsforgalmi út Kondoros-Tiszakürt szakaszán 4 különszintű csomópont, 49 híd, 4 vadátjáró, 5 ökológiai átjáró épül. A Körös felett egy 450 m hosszú acél ívhíd épül, illetve a Dögös-Kákafoki csatorna és a Mezőtúr-Orosháza vasútvonal felett egy-egy kisebb híd. Emellett Cserkeszőlőnél, Kondoros és Kardos között egyszerű pihenőhely létesül, Szarvas mellett pedig egy komplex pihenő. A forgalmi sávok 3,5 méter szélesek lesznek- tájékoztatott Pántya József igazgató, és hozzátette, hogy az M44-esnek a NIF Zrt. beruházásában megvalósuló 89 kilométeres hosszával, nettó 240 milliárd forintos költségével, a leghosszabb eddigi gyorsforgalmi beruházás az országban, mely hazai költségvetési forrásból valósul meg.

Egy újabb fejleményt is kiemelt Pántya József, miszerint a napokban a Lakitelek- Szentkirály szakasz kivitelezésére irányuló közbeszerzési felhívás is megjelenik.

Dankó Béla a bejárás során megtekintette a Kardos és Csabacsűd között létesülő üzemmérnökség épületeit is, melyek szintén hamarosan elkészülnek. A 44. számú főútról is jól látszódó épületegyüttesben helyet kap majd a rendőrségi iroda, egyéb iroda- és szociális épületek, raktár, sótároló, garázs, műhely és üzemanyagtöltő állomás is. Az itt álló épületek már szerkezetkészek, zajlanak a belső gépészeti munkák, közlekedő utak kiépítése. A mérnökségi telep a jövőben 50-60 munkavállalónak ad majd munkát.

Samu Tamás Gergő (Fotó: Hegedűs Éva)

A Jobbik szerint az Európai Unió és Szovjetunió közül választunk vasárnap

0

Három helyszín, három beruházás