in , ,

Karate MB: nyolc érem, két kvalifikácó Dél-Alföldről

0

Régiónk harcosai mindkét napon helyt álltak a a karatesport hazai seregszemléjén, ezen felül a szarvasi Frankó Dániel sikeresen kvalifikált a vébére és a gimnazisták küzdősport világjátékára is.

Május 25-26-án zajló 2019. évi karate Magyar Bajnokságra 860 nevezés érkezett, és a szarvasi karate club képviseltette magát haladó és utánpótlás versenyzőivel.

Az első verseny napon Kelemen Zsombor, Szrnka Artúr, Megyesi Hunor, Csányi Balázs, Nagy Máté, Bagi Dániel, Tálas Bendegúz Frankó Dániel és Borzi Balázs lépett tatamira.

A fiatalabbak a korosztályváltás után a kadet mezőnybe még nem erősödtek be kellőképpen, de a képességeik adottak arra, hogy megfelelően komoly edzésmunkával beérjenek az élvonalba a következő évre. Szrnka Artúrt túl erős találatok miatt léptették a -52kg-ban. Éremesélyesként érkezett Bagi Dániel és Nagy Máté is. Daninál ezúttal késtek a reakciók, Máté pedig taktikai hibával maradt alul ellenfeleivel szemben, így a remélt eredmény ezúttal elmaradt. A tavaly ugyanebben a kategóriában aranyérmes Sindel Márk térde az utolsó edzés utolsó mozdulatánál kificamodott, így nem indulhatott a versenyen.

Tálas Bendegúz magabiztosan versenyezve a négyes döntőbe küzdötte be magát. Menet közben kapott azonban egy túl erős találatot, amitől meg is szédült. A sérülés éreztette hatását sajnos a döntőbe jutásért folytatott küzdelem során is. Itt ugyan 1:0-ról 2:1-re fordítani tudott, az összpontosítása azonban nem a tőle megszokott módon működött, 10 másodperccel a mérkőzés vége előtt ellenfele fordítani tudott, így Bendinek maradt a harmadik hely.

Frankó Dániel végig magabiztosan küzdött és mindent elkövetett a győzelemért, de ezüstéremmel kellett beérnie végül. Az eredménnyel így is a kvalifikációs sorozat legjobbjának bizonyult és bebiztosította helyét a chilei korosztályos világbajnokságra junior +76kg-ban.

Borzi Balázs a felnőtt -67kg-ban Tadissi Martial és Nichols Dávid versenyzők mögött a 3. helyen végzett.

Vasárnap utánpótlás kategóriában Müller Péter tudatosan és pontosan versenyezve nyerte első két mérkőzését és a döntőbe jutott, ahol végig nyomás alatt tartotta ellenfelét és többször tisztán is talált, a bírók azonban az újpesti versenyző ütését értékelték, így Peti ezüstéremmel zárt.

Simonfi József és Kemény Ákos versenyzőinknél a megfelelő hozzáállás és a küzdő szellem is a helyén volt, az éremszerzés azonban még nem sikerült.

A szarvasi központú Dél-Alföld régió három lánya, a Tisza Volán SC színeiben induló Séllei Csenge, Láng Mira és Láng Dorka is bronzéremmel zárt Csonka Viktor edző irányításával. Juhász Bálint bár mindkét mérkőzésen értékes találatokat szerzett aa kadet 63 kg-ban taktikai hibák miatt sajnos nem jutott tovább.

A Magyar Bajnokságon került sor a Nemzetközi Diáksportszövetség középiskolás küzdősport világjátékának válogatójára is, amelynek ez évben Budapest ad otthont. Frankó Dani ezt az akadályt is sikerrel vette, így hazai közönség előtt vehet részt a rangos megmérettetésen, ahol a világ legjobb karatés judos, taekwondos és birkózó gimnazistái mérhetik össze tudásukat.

Eredményeink:

A Dél-Alföld Régió érmesei:

Müller Péter Szarvas 12-40kg 2. hely
Láng Dorka Tisza Volán SC 10 -35kg 3.hely
Láng Mira Tisza Volán SC 12- 25kg 3.hely
Séllei Csenge Tisza Volán SC 12 -47kg 3.hely
Frankó Dániel Szarvas – ISF kvailifació – 1.hely
Frankó Dániel Szarvas junior +76kg – 2.hely
Tálas Bendegúz Szarvas junior -76 kg 3.hely
Borzi Balázs Szarvas felnőtt -67kg 3.hely

Ruzsinszki György

Hodálik Pál alpolgármester és Vida Krisztina klubvezető (Fotó: Hegedűs Éva)0

Szarvason idősnek lenni jó

0

Wieder ein schönes Abenteuer in Haan