Connect with us

Hírek

Nyáresti lazítással indította a szezont a baráti kör

Rendhagyó klubestet tartott június 7-én Szarvas Város Barátainak Köre. A várva várt jó időt kihasználva a négy fal helyett egy kerthelyiséget választottak, ahol minden adott volt a mulatsághoz. A közel hetvenfős vendégsereget szabadszedéses vacsora és élőzene várta, ezt megelőzően pedig Bardon Ivett, a Cervinus Teátrum színművésze szórakoztatta a közönséget.

– Minden, ami vidámság, minden, ami az emberek jókedvét szolgálja, nagyon jó dolog. Éppen ezért ezek a dalok is közel állnak hozzám. Természetesen szeretem a nagy lírai dalokat is, de most itt nem az volt a lényeg, hogy megmutassam, mekkorát tudok énekelni, hanem hogy mindenki jól szórakozzon – osztotta meg a válogatás szempontjait az est fellépője. – Nagyon meglepett, hogy ennyire nyíltan és nagy szeretettel fogadtak. Mintha egy régi ismerősük lettem volna – tette hozzá meglepődve.

A rendezvény az évek során a tengerpartról, azaz a Plastolus Üdülőből a kertbe költözött, s különböző vendéglátóegységeket járt végig. Öt éve a Vadászkürt vendéglőnél állapodott meg. Azóta a forgatókönyv szinte változatlan.

A megjelenteket Tusjak Lászlóné, a baráti kör ügyvezető elnöke és Fodor Mariann, a Kulturális Bizottság tagja köszöntötték. Az est háziasszonya kérdésre válaszolva elmondta, a civil szervezete élete nagyon változatos. Vannak önálló kezdeményezéseik, mint a bál vagy a kulturális programok, de emellett a városi rendezvényeknek is állandó szereplői. A harmadik pillért azok a kezdeményezések alkotják, amelyeket saját szórakoztatásukra, a közösség összekovácsolására indítottak el. Ennek egyik jó példája a nyárindító parti, amelyen a tagok mindig nagy örömmel vesznek részt.

– A legnagyobb problémánk, hogy kevesen vannak fiatalok, akik bekapcsolódnának a civil szervezet életébe. Én idestova 20 éve fedeztem fel ezt a közösséget. Eleinte csak a farsangi bálon konferáltam, majd egy szilvanapon Uhljár Zita barátnőmmel keveredtünk oda a baráti kör sátrához, és ottragadtunk. Akkor viccesen azt mondtam neki, hogy ugye tudod, hogy most hosszú évekre eldőlt a sorsunk, és ez így is lett. Persze voltak olyan évek, amikor munka vagy más jellegű elfoglaltság miatt az aktivitásom kicsit alábbhagyott, de azért a mai napig kitartottam – mesélt a civil szervezethez fűződő viszonyáról.

Tusjak Lászlóné rámutatott, a baráti kör a nyári időszakban sem tétlenkedik. Legalább öt vízi színházi esten lesznek házigazdaként jelen. Elsőként a nyitóelőadáson, amikor személyesen adják át az ezüst emlékplakettet Fekete Péter, kultúráért felelős államtitkárnak.

A vacsora előtt Szabó István szavalatát hallgathatták meg a vendégek, aki Kosztolányi Dezső: Hajnali részegség című költeményét adta elő. Ezzel a verssel a IX. Országos Nyugdíjas Ki-Mit-Tud döntőjén arany minősítést ért el.

A vacsorát követően a szórakozásé és a táncé volt a főszerep. A hangulatfelelős ezúttal egy mezőtúri kettős, Máté József és Papp Andrea voltak.

A következő programig csak néhány napot kell várni. A baráti körösök legközelebb június 11-én, 17.30-kor Baráth Nóra Part és kút címmel megrendezésre kerülő festészeti kiállítására várnak mindenkit a Városi Könyvtárba.

Kiemelt

Nagyváradi partnerekkel tartottak műhelytalálkozót az arborétumban

Szarvas

Molnár József polgármester leteszi esküjét (Fotó: Hegedűs Éva) Molnár József polgármester leteszi esküjét (Fotó: Hegedűs Éva)

Ünnepélyes esküt tettek a csabacsűdi önkormányzat tagjai

Szarvas

Fotó:Zentai Péter Fotó:Zentai Péter

Ismét Zalai Mihály lett a megyei közgyűlés elnöke

Békés megye

A kardoskúti Fehér-tónál A kardoskúti Fehér-tónál

Országaik vízgazdálkodását mutatták be a Tessedik Campus külföldi diákjai

Oktatás

Hirdetés

Archívum

Kategóriák

Friss

Connect