Connect with us

Koncert

The Stop Band never stops

Az elmúlt években reneszánszát élik a szarvasi paviloni idők zenekarai. Ezek egyike volt a Stop Band, aminek a tagjai rendszeres próbákkal készül az idei nyárra, mert több fellépésük is lesz. A hétvégén, egészen pontosan pénteken 16.30-tól a III. Hunyai aratónapon lépnek fel, de talán a legnagyobb izgalommal a hazai pályára, a Szarvasi Vízi Színház Zene a víz fölött sorozatában június 30-án 20.30-kor következő fellépésükre edzenek. A közelmúltban egy próbájukon látogattuk meg egy fotóriport erejéig a Stop Bandet rendszeres gyakorlóhelyükön, egy régi szarvasi ipartelepen levő próbatermükben, ahol kéthetenként találkoznak egy kis örömzenélésre.

Ezen a május eleji vasárnapon is majdnek teljes létszámban ott voltak: Máté Endre, Petényi Szilárd (Szike) (basszusgitár), Komár János (Jansi) (ének), dr. Hudák János (Doki)(ritmusgitár), Lapis Pál (dob), Kécskei Imre (ének), Ruzicska Andor (Ruza) (szintetizátor), Liska Tamással (szólógitár) és gyomaendrődi, de székelyes Vida Boglárkával (ének, vokál) kiegészülve. Hetényi Jegger István (ének) igazoltan volt távol a próbáról. Igaz, nem játszott, de eljött Kriska György is, aki szintén jelen volt a kezdeteknél.

– Kaptunk egy megtisztelő felkérést a Szarvasi Vízi Színházba június 30-ára, és arra gyúrunk most, de ha nem kaptunk volna, akkor is gyúrnánk mert nagyon szeretjük a zenét, meg jó együtt lenni – jelentette ki Máté Endre, a Stop Band “sajtófelelőse”, aki egyben a zenekar egyik mozgatórugója is.

Hogy egészen pontosak legyünk, a Stop Band neve mögött már szerepel az Emlékzenekar kiegészítés is mióta egyik társukról, Liska Jánosról, vagy ahogy mindenki ismerte, Brumiról, egy koncerttel szerettek volna megemlékezni.

– Stop Band mögé az Emlékzenekar akkor került, amikor zenésztársunk, Brumi emlékére szerettünk volna egy kis paviloni hangulatot csinálni – emlékezik vissza a Stop Band koncertsorozatának újraéledésére Máté Endre.

Ilyen az, amikor egy szomorú halálesetből valami újjáéled. Az emlékkoncerten lendületet véve tavaly a helyzet tovább fokozódott, a Vízi Színházban, a Vadászkürtben és Hunyán is felléptek. Utoljára tavaly augusztusban álltak közönség elé, ezért az izgalom.

Ottjártunkkor, több mint egy hónappal ezelőtt már összeállóban volt a műsor, igaz, még néha még egyeztetés tárgyát képezte, hogy ki mikor is lépjen be, vagy egy-egy refrént hányszor ismételjenek, de ezt már akkor is csak ők vették észre.

A repertoárjukban az akkori, a paviloni hangulatot jelentő régi számok szerepelnek, Creedence Clearwater Revival, Rolling Stones, Beatles, Shocking Blue, valamint szerepel egy-két Illés-szám is. A Vízi Színházban egy akusztikus betét erejéig Liska Tomi és Lovász Geri akusztikus gitárkettőse is a műsor része lesz.

Azok, akik annak idején minden szerdán, szombaton és vasárnap kijártak a Pavilonba, aztán tavaly nagyon messziről is eljöttek, hogy meghallgassák őket, az idén sem fognak csalódni régi kedvenc zenekarukban, zenészeikben.

A hazai koncertjüket mindenképp tessék beírni a naptárakba: június 30. 20.30 Stop Band Emlékzenekar – Vízi Színház!

Kiemelt

Különleges versek, novellák a víz fölött

Szarvas

Diplomakiosztó a Gál Ferenc Főiskola Pedagógiai Karán

Oktatás

Házhoz viszi a tudást a kis-és középvállalkozásokhoz a NYITOK

Oktatás

Podani Milán karnyújtásnyira a dobogó csúcsától

Sport

Hirdetés

Archívum

2019. június
h k s c p s v
« máj    
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930

Kategóriák

Friss

Connect