in

Nemzetközi gyermek folklórfesztiválnak volt helyszíne Szarvas

0
Fotó: Hegedűs Éva

Hazánkban először rendezték meg a Folkid Nemzetközi Gyermek Népművészeti Fesztivált. A rendezvény Székesfehérvárról indult, majd Budapesten folytatódott. Harmadik helyszínként június 11-én a szarvasi Vízi Színházban mutatkoztak be a négy országból érkezett tehetséges táncosok, a délelőtti kánikula ellenére teltházas közönség előtt.

– Évek óta rendeznek Budapesten Duna Karnevál címmel nemzetközi folklórfesztivált. Idén először ez gyermekcsoportok fogadásával is kibővül. A rendezvény helyszíne pünkösdkor a Szent István Bazilika és az előtte lévő tér, illetve Budapest különböző pontjai voltak. Innen utaztak a gyerekek Szarvasra, ahol három napot töltenek – tájékoztatott a program hátteréről Csasztvan András, az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület tiszteletbeli elnöke. – Az előzményekhez tartozik, hogy már legalább másfél évtizede tervezzük, hogy Magyarország is bekapcsolódjon a gyermekek nemzetközi fesztiválrendszerébe. Egy-egy nemzet fiataljai ugyanis csak akkor kapnak meghívást, ha viszonzásként az adott ország is fogadja más nemzetek fellépőit.

A fesztivál egyik főszervezője elmondta, Szarvas több szempontból is ideális helyszínnek bizonyult. Részben azért, mert rendelkezik a szükséges infrastruktúrával és szálláshelyekkel, részben pedig azért, mert házigazdaként fel tud mutatni egy országosan jegyzett táncegyüttest. A feltételek között szerepelt, hogy a részvevőknek 10-14 év közötti fiataloknak kell lenniük, ill. egy olyan műsorral kell színpadra állniuk, amely nemzetközi viszonylatban is megállja a helyét.

Elárulta, voltak olyan nemzetek, ahol sokáig keresték a feladatra alkalmas fellépőt, mivel nem minden országban tanítják művészetoktatási intézményben a néptáncot. Jó példaként említette a bolgárokat, ahol régiós központi szakközépiskolákat alakítottak ki kifejezetten erre a célra, és minden régió rendelkezik egy hivatásos felnőtt együttessel is. Mellettük Törökország is mélyen őrzi a hagyományokat, olyannyira, hogy még a családi ünnepségeken is megjelenik a néptánc.

Hozzátette, az eredeti koncepció szerint minden fesztivál helyszínén határon túli magyarok is fellépnek. Székesfehérváron felvidéki szlovákok mutatkoztak be, Szegeden pedig Vajdaságból érkezők. Szarvasra kárpátaljai magyarokat vártak, sajnos azonban nekik a vártnál korábban kellett hazautazniuk.

A fesztiválon jelen volt Toókosné Börönte Erika, a Folklórfesztiválok Magyarországi Szövetségének elnökségi tagja is, amely ugyancsak a szervezői feladatokban vett részt. A megvalósítást emellett a Csoóri Sándor Program is segítette.

A vendégeket és a megjelenteket Babák Mihály polgármester is köszöntötte. Beszédében örömének adott hangot, amiért a Nagy-Magyarország mértani közepén kerül megrendezésre a program, négy ország közreműködésével.

A gálaműsoron török (Borovona), lengyel (Leszczyniacy), szerb (Dren) és bolgár (Chavdar) táncegyüttesek léptek fel, valamint magyar részről az Alföld Néptáncegyüttest és a Tessedik Táncegyüttes utánpótlását, a Sköcöket láthatta a közönség. A program 20 órakor táncházzal zárult.

0

Trefortosok Határtalanul

0

Elkezdődött a kilencedik nyári évad a Vízi Színházban