in

Egy plusz egy: egy járdát és egy utcaszakaszt avatott az önkormányzat

Pákozdi János, Dobruczky Zsolt és Babák Mihály (Fotó: Hagedűs Éva)0
Pákozdi János, Dobruczky Zsolt és Babák Mihály (Fotó: Hagedűs Éva)

Két nemzeti színű szalagot vágtak át a képviselők június 20-án, a soros testületi ülés előtti bejáráson. A találkozási pontot a Vízi Színház parkolójánál jelölték ki, amely egyúttal a nemrégiben megépült járdaszakasz végpontját jelentette.

Babák Mihály polgármester tájékoztatott, a képviselő-testület döntése értelmében s korábbi nyomvonalat a Szabadság utca és a Vízi Színház között 2 m szélességűre szélesítették ki, és szürke színű térkőburkolatos járdát építettek. Ennek következtében 13 fát vágtak ki, amely kiöregedett akácfákból és három fekete fenyőből állt. A területrendezés után helyettük húsz platánfát ültettek, melyek a járdaszakasznak megfelelő esztétikai megjelenést kölcsönöznek, sétány jellegűvé varázsolva a szakaszt.

A kivitelezés összege nettó 9.690.202. Ft volt. A felújítást Szarvas Város Önkormányzata saját forrásból fedezte, a kivitelezést a Szarvasi KOMÉP Városgazdálkodási Nonprofit Kft. végezte.

– Évente kb. százezer ember jön és távozik a színházból, ami nagyon magas szám. Ez tette szükségessé a járdaépítést. Mindazonáltal nem tettünk le arról sem, hogy a jövőben ezt a kavalkádot, amelyet a légkábelek, a magasfeszültség, a közvilágítás és a burkolatok aránytalansága okoz, megszüntessük. Továbbá a parkolás bővítését is meg kell majd oldani. A terület forgalma mindenképp nagyobb beruházást igényel, amit pusztán önerőből nem tudunk megoldani. A terveink készen vannak, s keressük a hozzárendelhető forrásokat – szólt a város első embere az önkormányzati elképzelésekről.

Dobruczky Zsolt, a körzet önkormányzati képviselője említést tett arról a polémiáról, amely a fakivágás miatt alakult ki. Ezzel együtt elégedetten szemlélte az új egységes fasort, és köszönetet mondott az önkormányzatnak a fejlesztésért. Hozzátette, a legsürgetőbb kérdésnek a folytatásban a parkolási helyzet rendezését tartja.

A képviselők innen a Kossuth Lajos és Martos Flóra utca kereszteződése felé vették az irányt, ahol elkészült a Martos Flóra utca Szabadság utca és Kossuth utca közötti szakasza. A meglévő beton burkolatú úttestet 4,5 m-re szélesítették ki. Megtörtént továbbá az út melletti útalap profilozása, kiékelése és a burkolat helyenkénti marása is. A fejlesztést Szarvas Város Önkormányzata saját forrásból valósította meg. A kivitelezést – a legkedvezőbb árajánlat alapján – a Swietelsky Magyarország Kft. végezte. Értéke bruttó 4.781.315. Ft volt.

– Vannak olyan nagy forgalmúvá vált utcák, amelyek a Szabadság utcára vezetik a forgalmat, vagy éppen onnan terelik el a járműveket. Az egyik ilyen szakasz a Martos Flóra utcának ez a része, ahol többek között egy lakosság körében keresett vasszerelvény üzlet is található, valamint a főutca felé közlekedve a buszpályaudvar is elérhető. A fejlesztésnél arra is ügyeltünk, hogy ez a szakasz továbbra is csak a lakossági forgalmat bonyolítsa le, így egy 5 cm-es aszfalt burkolatot kapott – mondta el Klimaj Attila útügyi referens.

Terveik között szerepel, hogy hasonló vastagságú aszfaltszőnyeget több utca is kapjon, meghosszabbítva ezzel az utca élettartamát. Emellett – rendelkezésre álló önkormányzati forrás esetén – aszfaltozásra kerülne a Martos Flóra utca Kossuth és Vasút utca közötti szakasza is.

St. Martin (Fotó: Szemenyei Zita)0

A meséktől szebb az élet!

Fokhagymás-római köményes fasírtgolyó ropi pálcán0

Pulykát a piknikkosárba