in ,

Podani Milán karnyújtásnyira a dobogó csúcsától

0

2019. június 14-15-e között a Balmazújvárosi Motoros Fesztivál keretében rendezték meg a Magyar Stunt Riding Bajnokság második fordulóját.

Milánnak néhány napja volt, hogy kipihenje a németországi EB fáradalmait, motorját pedig felkészítse a következő megmérettetéshez. A kánikulai meleg ellenére szép számban neveztek versenyzők, és a nézők sem maradtak otthon. Talán segített ebben a verseny helyszínválasztása is, mivel a pályát egy közforgalmú úttestből zárták le, amit nagy lombú fák öveztek, lombjaik az úttest felett összeérve viszonylag elviselhetővé tették a kánikulát.

A verseny szokásos kvalifikációval indult, amin Milán harmadiként zárt. Ezt követte a minden versenyzőnek egyénileg leglátványosabb, legnehezebb gyakorlata. Ebben Milán a legtöbb pontot szerezte, így már a második helyről indult a szabadon választott 2×4 perces versenyprogramjához. Néhány pont különbséggel a kétszer négy percet hasonlóan teljesítette, tartalmában jó gyakorlatokat választott, kivitelezésében már csak tíz százalékon belüli pontkülönbséggel maradt le mentorától, Herczeg Balázstól. Ez a második helyezés mindenképpen elismerő a DIVIZIÓ-1 legfiatalabb versenyzőjétől.

Az idén még két magyar bajnoki fordulóban indul, amiben a nagy kérdés, hogy ebben az idényben már megtudja előzni mentorát.

–manager–

Fotó: Babák Zoltán0

Házasság Palermóban

0

Házhoz viszi a tudást a kis-és középvállalkozásokhoz a NYITOK