Connect with us

Oktatás

Házhoz viszi a tudást a kis-és középvállalkozásokhoz a NYITOK

A kis-és középvállalkozásokat célozza meg képzéseivel a Szövetség az Életen Át Tartó Tanulásért szervezet. A felnőttképzés úttörőjeként számon tartott társulás legutóbb 2017-ben nyert egy GINOP-típusú pályázaton, amely a „Nyitok hálózat a munkaerő-piaci kompetenciák fejlesztéséért” címet viseli. Ennek keretében ingyenes képzési lehetőségeket valósítanak meg a 16-64 éves korosztály számára azzal a szándékkal, hogy azonnal használható, piacképes tudást biztosítsanak a magánszemélyek és a KKV munkavállalók számára. Ennek részleteit június 20-án, egy szakmai workshopon ismertették az érdeklődők számára.

Lázár Zsolt esperes, a gesztorszervezet vezetője köszöntőjében elmondta, a főiskolával karöltve 15 évvel ezelőtt indították el az első felnőttképzési programot. A központot a Tessedik és a Vajda Péter utca sarkán, a régi Csatai iskola helyén alakították ki. Az épület hét éven keresztül biztosította a helyszínét a különböző programoknak. Közel hatszázan végeztek el hathetes vagy egyéves képzéseket. 2012-ben a felnőttképzések szervezését az Országos Evangélikus Egyház vette át, ezzel párhuzamosan pedig megkezdődtek a tárgyalások a NYITOK-kal, s végül helyet adtak az általuk elindított tanfolyamoknak.

– Nagyon érdekes nekem mindezt lelkészként megélni, hiszen Szarvas nagy elődje, Tessedik Sámuel is rendkívül fontosnak tartotta a használható tudás átadását. Ez ma egyenértékű a kompetenciafejlesztéssel – hangsúlyozta az Ótemplomi Szeretetszolgálat igazgatója.

Kitért arra is, hogy a tanulási központ a Tessedik Sámuel utca 24. sz. alatti épület felújítása miatt átmenetileg a Deák Ferenc utca 2. sz. alatt működik.

Babák Zoltán, a NYITOK program tanulási tanácsadója elmondta, Szarvason két éve kezdték el az idegennyelvi és informatikai képzéseket. Mint kiderült, a település speciális helyzetben van. A korábbi felnőttképzések és közoktatási intézményekben zajló magas szintű informatikai oktatásból kifolyólag nem mutatkozott igény ezekre a tanfolyamokra. A legnagyobb érdeklődés az angol nyelvi képzéseket övezi, mellette pedig időközönként németórákat is tartanak.

– Az országban működő 50 tanulási központ közül Szarvason valósult meg eddig a legtöbb képzés, a legnagyobb létszámú bevont hallgatóval – összegezte az eddigi eredményeket.

Hozzátette, pillanatnyilag 2×20 órás modulon való részvételre van lehetőség, ami elegendő egy idegennyelvi szaknyelv felfrissítésére vagy az alapok megszerzésére. A jövőben ezt 6×20 órára emelik. A képzések egy része a Deák Ferenc utcai székhelyen zajlik, ill. több kihelyezett modult is tartanak. A részvétel ingyenes.

Győrfi Attila, a NYITOK program szakmai vezetője emlékeztetett, a program mintegy tízéves múltra tekint vissza. 2009-ban kilenc tanulási központ alakult, amelyek olyan sikeresek voltak, hogy négy évvel később EU-s támogatással ennek többszörösét, összesen 50 darabot tudtak felállítani. Egy év alatt közel 1300 képzést bonyolítottak le, ami indokolttá tette a folytatást.

A harmadik generációs felnőttképzést az Innovációs és Technológiai Minisztériummal együtt valósítják meg, amely tavaly év végén újabb feladattal kereste meg őket. Céljuk most a tudástranszfer cégek felé történő kiszélesítése.

– Nagyon jól tudjuk, hogy milyen munkaerőpiaci helyzetben vagyunk. Ebben nyújthat nagy segítséget a NYITOK. A mobil divíziónak köszönhetően házhoz vihetjük a tudást, méghozzá innovatív eszközparkkal, oktatókkal. Amennyiben egy cég részéről igény érkezik valamelyik képzésünkre, akár 2-3 héten belül elindulhat a kihelyezett tanfolyam. Rugalmasak vagyunk, akár munkaidőn belül, akár kívül meg tudjuk valósítani az elképzeléseket – tájékoztatott a részletekről.

A képzésekről bővebb információt kaphatnak a szarvasi székhelyen személyesen, vagy a babak.zoltan@nyitok.hu, liszkai.agnes@nyitok.hu e-mail címen, illetve a 0630/799-3375-ös telefonszámon.

Kiemelt

Molnár József polgármester leteszi esküjét (Fotó: Hegedűs Éva) Molnár József polgármester leteszi esküjét (Fotó: Hegedűs Éva)

Ünnepélyes esküt tettek a csabacsűdi önkormányzat tagjai

Szarvas

Fotó:Zentai Péter Fotó:Zentai Péter

Ismét Zalai Mihály lett a megyei közgyűlés elnöke

Békés megye

A kardoskúti Fehér-tónál A kardoskúti Fehér-tónál

Országaik vízgazdálkodását mutatták be a Tessedik Campus külföldi diákjai

Oktatás

Horváthné dr. Kepenyes Edit és dr. Melis János (Fotó: Hegedűs Éva) Horváthné dr. Kepenyes Edit és dr. Melis János (Fotó: Hegedűs Éva)

Választási kifogás miatt egyelőre nem alakulhat meg az önkormányzat Szarvason

Szarvas

Hirdetés

Archívum

Kategóriák

Friss

Connect