Connect with us

Szarvas

Nem élhetek muzsikaszó nélkül…

Nyíri Balázs szerepében Csomós Lajos (Fotó: Babák Zoltán)
Nyíri Balázs szerepében Csomós Lajos (Fotó: Babák Zoltán)

Szombaton este a Békéscsabai Jókai Színház mutatta be, Móricz Zsigmond Nem élhetek muzsikaszó nélkül című vígjátékát Katkó Ferenc rendezésében a Vízi Színház színpadán.

Móricz Zsigmond műve igazi gyöngyszem, mert letűnt világot idéz a középosztálybeli földbirtokos dzsentri világot bemutató művében. Nyíri Balázs (Csomós Lajos) és feleségének, Pólikának (Csonka Dóra) történetében, amelynek alapja a Balázs napot három mulatozással töltött, ám a birtok működését veszélyeztető nap után is folytatni szeretné az ünnepelt. A vendégek nagy része szétszéledt már, de Balázs folytatni akarja a mulatozást. Ifjú feleségnek azonban elege volt, ráadásul Veronika (Boldog Ágnes), egy fiatal özvegyasszony flörtöl az ünnepelttel, amit Pólika már nem nézhet tovább és kidobja a nőt. Ezt követően Balázs Pólikával akar mulatni, amit felesége határozottan elutasít, és úgy dönt, nagynénjeihez költözik. Balázs is, Pólika is sértődötten elviharzik otthonról. Pólika a néniknél sem igazán lel nyugalomra, hiszen asszonyként újra gyermeknek érzi magát, és nem tudja, mi van otthon…

Zsani néni (Kovács Edit) nevelte fel Pólikát, testvéreivel, Pepivel (Fehér Tímea) és Minával (Nagy Erika). Zsani néni szigorú (látszólag), de igazságos, Pepi néni jószívű, anyáskodó, Mina néni nagyot hall, de nagyon szeretetre méltó nagynéni. Új pártfogoltjuk Biri (Földesi Ágnes Villő), aki vidám, játékos fiatal lány, nem érzi már kislánynak magát, hanem nőnek. A fiatal házaspár között a morcos huzavona a néniknél folytatódik, Balázs haza akarja vinni Pólikát, aki dacos, és nem megy, ezért a férj a szemben lévő kocsmában dacos mulatozásba kezd. A fiatal férj mindent bevet, hogy visszakapja feleségét, de nem enged, Pólika is visszamenne férjéhez, de ő sem enged. Mindkettőjüknek meg kell tanulni, hogy kompromisszumra szükség van. Balázs, Lajos bácsi (Mészáros Mihály) – a nénik testvére – segítségével, csellel megpróbálja hazacsábítani ifjú hitvesét, ami sikerrel jár. Lajos bácsi javaslatára, Zsani néni engedélyével, Pólika levelet ír férjének, hogy szöktesse meg.

Csomós Lajos Nyíri Balázsa telitalálat! Alakításában Balázs alakja megtestesíti azt a férfit, akinek nagyon nagy szíve van, szeret mulatni, szereti a társaságot és szereti a feleségét, sok gyengédség van benne, de férfi. Van benne egy adag dac is, hogy nem enged parancsszóra, el is mondja, hogy ha lassan elveszik az italt, nem iszik, de parancsnak nem enged. Csomós Lajos nem csak játékával, hanem tánc- és énektudásával is bravúros alakítást nyújtott. A színész teljes szívvel, energiával, tudásával, érzéseivel alakította szerepét.

Pólikaként Csonka Dórának testbeszédével kellett elmondania érzéseit. Szereti férjét, de elege van a háromnapos mulatozásból, ráadásul rajtakapja a férfit Veronikával félre nem érthető helyzetben, igyekszik udvarias lenni, de látszik rajta, nagyon megbántották. Pólika keveset beszél, ezért Csonka Dóra lenyűgöző alakítással megmutatta, hogy szavak nélkül is lehet beszélni.

Négy színésznő, egy színész, öt zseniális karakter. Kovács Edit Zsani nénije elegáns, megfontolt, bölcs, szeretetre méltó. Fehér Tímea Pepi nénije mindenkin anyáskodó, csupa szeretet, segítőkész. Mina néni szerepében Nagy Erika különleges, tele szeretettel, mosollyal nagynénit vitt színpadra. Biri Földesi Ágnes Villő alakításában fiatal, eleven, incselkedő, néha karmoló lány, aki nagyon üde színfoltja volt jeleneteinek. Mészáros Mihály Lajos bácsija a megbántott, de huszonkét év után békére vágyó férfi szerepében nagyszerű.

Az előadás már a nézők érkezésekor elkezdődik, a színpadon már tart mulatozás, később Balázs is fogadja vendégeit. Balázs segítője a vendégfogadásban Borcsa, a szakácsné, akit Liszi Melinda alakított. A színésznő nagyon jó, különleges karaktert épített fel. A darab elején és a végén is fontos szerepe volt, jelenléte nagyon meghatározó, nagyszerű alakítás a színésznőtől! Tege Antal Viktor szerepében zseniális! Amíg színpadon van – a darab elején –, sokáig a háttérben van, de jelenlétére nem lehet nem oda figyelni, két dala, tánca a középpontban utánozhatatlan, kivételes, bravúros! Veselényi Orsolya Kisvicákné szerepében szintén emlékezetes. Jelenete Pólikával egyedi, hiszen amíg beszél, öt kendőt vesz le a fejéről, a hatodik rajta marad. De egész megjelenése kitűnő.

A színészek kisebb szerepekben teljes szívvel, lélekkel játszottak, táncoltak, mulatoztak, megtöltötték élettel a színpadot: Boldog Ágnes, Szojka Cintia Daniella, Lakatos Viktória, Kerek Vivien, Kőrösi Berta, Puskás Dániel, Lévai Attila, Sánta Dzsenifer, Csipke Sándor, Dudás Fanni, Szabó Zoltán.

Az előadásban eredeti cigányzenekar játszott művészien, ma már klasszikus népzenének számító dalokat, amelyen keresztül kicsit visszatérhettünk a népzene forrásához. A zenekar ifj. Sztojka Zoltán és Zenekara: Prímás: ifj. Sztojka Zoltán Hegedű: Schäfer Szilveszter, Brácsa: Sztojka Zoltán, Nagybőgő: Sztojka Tamás, cimbalom: Sztojka Csaba.

A népzene mellett a néptánc koreográfiák szintén eredeti néptáncra épültek. Akik fergetegesen táncoltak vendégekként: Bokor Zoltán, Garai Maja szh., Gáspár Bendegúz, Ivanics Alexandra szh, Juhos Marcell szh., Mlinár Péter, Nádra Kitti szh., Vozár Virág. A koreográfus ifj. Mlinár Pál.

A díszlet terveket Egyed Zoltán, a jelmezterveket Kiss Kata készítette.

Katkó Ferenc nagyon nagyot álmodott, és meg is tudta valósítani álmát, hiszen egy olyan világba vitte el a közönséget, amely már csak olvasmányainkban létezik. Szereplőit is nagyon jó érzékkel választotta ki. Rendezésének fontos eleme és nagy értéke az autentikus zene és tánc, valamint szeretete Móricz Zsigmond iránt. Katkó Ferenc is kihasználta a nézőtér adottságait, hiszen már a vendégfogadás is nagyon nagy ötlet, mert a közönség részesévé válik az előadásnak. Igazi pálinkával, finom kolbásszal kínálták a vendégeket (a közönséget), sőt Szarvason lehetőség volt arra is, hogy táncra kérjék a női és férfi nézőket. Úgy hiszem ez a darab is azok között az előadások között lesz, amit a következő nyári évadban is örömmel látna a közönség.

A teltházas nézőtér nagyon hosszú tapssal köszönte meg a színészeknek a lenyűgöző játékot.

A taps közben egy kosár virágot hoztak a színpadra, ami ezúttal nem a szereplőké, hanem dr. Szabó Károlynénak, a Magyar Teátrumi Társaság ügyvezetőjének szólt, aki születésnapját ünnepelte a napokban. A város vezetése nevében Babák Mihály Szarvas Város polgármestere és dr. Melis János címzetes főjegyző adta át a város, és a szarvasiak jókívánságait, szeretetét azért a munkáért, amit Marcsi az elmúlt években, és jelenleg is végez, hiszen ő a főszervezője a nyári programoknak, amit nap, mint nap lát a közönség és örömét leli benne, ahogyan pénteken és szombaton este is.

Boldog születésnapot Marcsi!

Galambos Edit

A fotókat Babák Zoltán készítette.

Kiemelt

Horváthné dr. Kepenyes Edit és dr. Melis János (Fotó: Hegedűs Éva) Horváthné dr. Kepenyes Edit és dr. Melis János (Fotó: Hegedűs Éva)

Választási kifogás miatt egyelőre nem alakulhat meg az önkormányzat Szarvason

Szarvas

Fotó: Babák Zoltán Fotó: Babák Zoltán

Nem termett babér a korábbi NB I-es Várárhellyel szemben

Sport

Fotó: Valló Zoltán Fotó: Valló Zoltán

Egy nő, három férfi

Cervinus Teátrum

Farkas János gólja (Fotó: Babák Zoltán) Farkas János gólja (Fotó: Babák Zoltán)

Gyenge játékkal is hoztuk a kötelezőt

Sport

Hirdetés

Archívum

Kategóriák

Friss

Connect