Connect with us

Szarvas

Játékmozdonyok készültek a közmunkaprogram keretében

Babák Mihály és Pákozdi János (Fotó: Hegedűs Éva)
Babák Mihály és Pákozdi János (Fotó: Hegedűs Éva)

Legfőképp a szarvasi gyerekek örülhetnek a Start közmunkaprogram keretében elkészült új eszközöknek. Július 9-én ugyanis négy, mozdonyt mintázó játszótéri eszközt mutattak be a Szarvasi Komép Városgazdálkodási Nonprofit Kft. telephelyén. Az 1 millió 640 ezer Ft-ból vásárolt tartozékokat Törökszentmiklósról szerezték be, és a város nagyobb játszótereire helyezik ki őket.

Babák Mihály polgármester az eseményen elmondta, a közmunkaprogramban jelenleg 80-100 közötti létszámot foglalkoztatnak. Örvendetes, hogy a néhány évvel ezelőtti adatokhoz képest a szám mintegy egyharmadára esett vissza, hiszen ez azt jelenti, hogy sokan el tudtak helyezkedni az elsődleges munkaerőpiacon.

– Szeretnénk, hogy a közfoglalkoztatottakat ne csak seprűvel és gereblyével lássák az utcákon, hanem olyan munkát végezzenek, amely sikerélményt nyújt számukra. Jó példaként szolgálnak minderre ezek a játékok is, melynek gyártóelemeit az önkormányzat megvásárolja, és közmunkások pedig összeállítják. Az itt dolgozó így elmondhatja a családjának, a szomszédjának, hogy ő foglalatoskodott vele, s a munkájának van eredménye – vélekedett a helyi sajátosságokra épülő programelem hasznosságáról a város első embere.

Hozzátette, már korábban is lett volna lehetőségük a közmunkaprogramban játszóeszközök beszerzésére, de eddig a rendkívül szigorú engedélyeztetési és üzemeltetési szabályok visszatartó erőt jelentettek. Most a kiegészítő munkálatotokkal együtt mintegy kétmillió Ft-ot fordítottak erre a fejlesztésre, helyszínként pedig a Székely Mihály téri, a Kacsató környéki, a Vásártéri és Zöldpázsit téri játszótereket jelölték ki.

Pákozdi János, a Szarvasi Komép Városgazdálkodási Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója kitekintésként elmondta, a programelemnek 2019-ben már több olyan eredménye volt, melynek a lakosság is örülhetett. Ezek közé tartozik az a két párakapu, amelyekkel a Kossuth téren találkozhatnak a járókelők. Az elmúlt évek egyik leglátványosabb változásaként a favázas piaccsarnok kialakítását említtette, illetve a terület aljzatát is megerősítették. De nagy sikernek örvend az itt található termelői bolt is, ahol a szezonális zöldségek, gyümölcsök mellett fából készült dísztárgyak is kaphatók.

A közmunkaprogram keretében továbbá 45 hektáron folyik mezőgazdasági termelés, melyet állattenyésztéssel egészítenek ki. A szociális programelemben a közfoglalkoztatottak utak javítását, kátyúzását végzik.

Ígérte, a napokban megkezdődik a csúszdával, mászófallal felszerelt játékmozdonyok felállítása, és – a beton kötésétől függően – remélhetőleg már a hétvégén birtokukba vehetik őket a gyerekek.

Kiemelt

Holle anyó, kis záporral

Cervinus Teátrum

Kunszentmártoni „fodrászok” léptek fel a Zenepavilonban

Koncert

Újra vízparti twistparty

Szarvas

Színházjegyekkel ajándékozta meg dolgozóit az Ótemplomi Szeretetszolgálat

Cervinus Teátrum

Hirdetés

Archívum

2019. július
h k s c p s v
« jún    
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031  

Kategóriák

Friss

Connect