in , ,

Színház a színházban

Szemerédi Bernadett és Korcsmáros György (Fotó: Gácsiné Petrovics Szilvia)0
Szemerédi Bernadett és Korcsmáros György (Fotó: Gácsiné Petrovics Szilvia)

A Cervinus Fesztivál 6. napján Molnár Ferenc Az ibolya című egyfelvonásos vígjátékát Korcsmáros György Jászay Mari-díjas, Érdemes művész rendezésében láthatta a Vízi Színház közönsége.

A történet a színházigazgató (Korcsmáros György) szobájában játszódik, aki a kórusba keres kóristákat, de a megjelent hölgyek – Márkus kisasszony (Tatár Bianka), Rakolnoki kisasszony (Harcsa Boglárka), Thúz kisasszony (Rigler Renáta) és Széll kisasszony (Dósa Zsuzsa) –, mindannyian színésznők szeretnének lenni, ezért bevetik bájaikat, amit az igazgató rosszul visel. Közben megérkezik a Zeneszerző (Timkó János), aki jelen van a meghallgatáson –, mert az Igazgató úgy hiszi, akkor nem rohanják le, persze tévedett. A Zeneszerző más módszert ajánl az Igazgatónak a meghallgatásra, mire az Igazgató szerepcserét javasol. És megjelenik Sobri Ilonka (Szemerédi Bernadett), aki szétzilálja az Igazgató és a Zeneszerző lelki békéjét. Az iroda és a kinti világ összekapcsolója János (Széplaky Géza).

Korcsmáros György színházigazgatója természetes, csendes, megfontolt, igazi profi alakítás. Timkó János Zeneszerzője egy kamaszra emlékeztetett, aki először szabadul ki az otthon szorító légköréből lányok közé. A nézők számára a színész testbeszéde, arcjátéka mondott sokkal többet szövegénél. Szemerédi Bernadett Sobri Ilonka szerepében sok arcát mutathatta meg egy szerepen belül, hiszen tudott esendő, szemtelen, nagyszájú, kétségbeesett, szeretetre éhes kis virágszál lenni, de mindezek mellett tisztában van hibáival, értékeivel is.

Négy színésznő, négy remek, alakítás. Tatár Bianka lehengerlő spárgája, Harcsa Boglárka démoni arca, Rigler Renáta kimért, majd tüzes színésznőjelöltje és végül Dósa Zsuzsa szélvészként átviharzó kisasszonya egy-egy üde folt volt a színpadon. Széplaky Géza János szerepében jóságos, kedves karaktert formált meg, akinek az kicsapott hölgyek pofonjait is el kellett szenvednie, amit az igazgatónak szántak a lányok.

Korcsmáros György ismeri és szereti Molnár Ferencet, hiszen pályája során sokszor rendezett Molnár-darabot, és sokszor játszott is benne. Az ibolya szarvasi rendezése nagyon természetes, színes, minden színész bravúrosan alakította saját szerepét, színes karaktereket láttunk mindenkitől. A színpadról áradt a szeretet, az öröm a közönség felé, amit a nézők tükörként sugározták vissza a színészek felé. Nem okozott gondot az sem, hogy egy kicsi térből jóval nagyobb színpadon kellett játszaniuk a művészeknek. Nagyon kellemes, szívet melegítő előadást láttunk.

A jelmez- és díszlettervező Nagy Szilvia korhű díszlet- és jelmezterveket valósított meg.

Az este székek alá rejtett ajándéka a Controll Collection – Butik 10 DB 2.000 Ft-os utalványa volt. A Controll úgy gondolja, hogy egy kellemes színházi darab mindig jó alkalom egy csinos, új ruhadarab vásárlására! Ezért évek óta támogatói a Cervinus Teátrumnak. Plusz 50 db jegy is a székek alá került a Drótos Jankó című előadásra.

Galambos Edit

A fotókat Gácsiné Petrovics Szilvia készítette.

0

Huszonkettedszer éledtek újra az aratási hagyományok Ezüstszőlőben

0

Benkás röpsuli nyáron is