Connect with us

Békésszentandrás

24 óra, 24 játékos, 114 snellparti

Fotó: Babák Zoltán
Fotó: Babák Zoltán

A miskolci FIDE-mester, Zámbó Zoltán sikerével zárult vasárnap Békésszentandráson a 10. alkalommal megszervezett 24 órás snell sakkverseny. A Körös Művelődési Házban július egyik utolsó szombatján 24 sakkozó vállalkozott arra, hogy 24 órán keresztül gyűri egymást 64 kockán.

A fizikailag és szellemileg is komoly megterhelést jelentő viadal keretében 114 partit váltottak egymással a résztvevők, forgószínpad szerűen, 10 perces időszakonként. Abban a tekintetben nem született meglepetés, hogy a mezőny legmagasabb élő pontszámával rendelkező nyerte el a fődíjat. Második helyen az utóbbi két esztendő bajnoka, az orosházi Győri Szabolcs végzett, aki 4 ponttal múlta felül előző évi összeredményét, de ez is kevésnek bizonyult a miskolci riválisával szemben. Mögötte pontazonossággal is egy borsodi színekben versenyző sakkozó, Cselényi Balázs zárt. A legjobb hazai versenyzőnek Csipai Levente bizonyult, noha vasárnap délelőtt még egy misét is a programjába iktatott. Az 10. békésszentandrási 24 órás snell verseny keretében az első hat helyezett jutalma mellett számos különdíj is gazdára talált.

Végeredmény: 1. Zámbó Zoltán (Diósgyőri VTK, 2351, FM) 102 pont, 2. Győri Szabolcs (Orosházi SE, 2090) 96, 3. Cselényi Balázs(Diósgyőri VTK, 2134) 96, 4. Volosin Vladimir (Alsószölnök, 2191, FM) 92, 5. Kunos Zoltán (Orosházi SE, 1984) 82,5, 6. Kelemen Imre (Debreceni SK, 2075) 75,5, 7. Biró István (Orosházi SE, 1941) 74,5, 8. Egyed Zsolt (Karcag, 2059) 67,5.
Különdíjasok. Legjobb ifjúsági: Forgács András (Viadukt SE, 1834) 63,5. Legjobb szenior: Ábrahám Zoltán (Szentesi SSE, 1817) 63,5. Legjobb női: Kiss Enikő (Miskolc, 1633, WCM) 27. Legjobb amatőr: Kiss Attiláné Tapa Ildikó (Miskolc) 2,5. Legjobb szentandrásiak: 1. Csipai Levente (1913) 59,5, 2. Radics László (1845) 51, 3. Korbely Zsolt 25,5.

Kiemelt

Horváthné dr. Kepenyes Edit és dr. Melis János (Fotó: Hegedűs Éva) Horváthné dr. Kepenyes Edit és dr. Melis János (Fotó: Hegedűs Éva)

Választási kifogás miatt egyelőre nem alakulhat meg az önkormányzat Szarvason

Szarvas

Fotó: Babák Zoltán Fotó: Babák Zoltán

Nem termett babér a korábbi NB I-es Vásárhellyel szemben

Sport

Fotó: Valló Zoltán Fotó: Valló Zoltán

Egy nő, három férfi

Cervinus Teátrum

Farkas János gólja (Fotó: Babák Zoltán) Farkas János gólja (Fotó: Babák Zoltán)

Gyenge játékkal is hoztuk a kötelezőt

Sport

Hirdetés

Archívum

2019. augusztus
h k s c p s v
« Júl   Sze »
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031  

Kategóriák

Friss

Connect