in ,

A kétszer is eltiltott magyar kajakos: Mélyről jöttem vissza, tudom, ki tette ezt velem

Dombvári Bence (Fotó: Kovács Tamás / MTI)
Dombvári Bence (Fotó: Kovács Tamás / MTI)

Dombvári Bence több év után ismét világeseményre készül. A 26 éves kajakost 2015 és 2018 között kétszer is eltiltották, előbb kokainhasználat miatt (két hónapra), majd sztanozololt találtak a szervezetében (két évre), tavaly tért vissza. Idén már mindkét válogatón részt vett, 1000 és 500 méteren is második lett Kopasz Bálint mögött, utóbbi távon szerepel majd a szegedi világbajnokságon.

Mélyről jöttem vissza, az eltiltásom kihirdetésekor úgy éreztem, abbahagyom. Ám nem adtam fel. Kitartok amellett, hogy önhibámon kívül ért a baj, sőt, tudom, ki tette ezt velem – mondta a Blikknek a 26 éves sportoló, aki továbbra is tartja, hogy az ételébe vagy az italába keverték bele a doppingszert. (Mellékszál, de a nemrég szintén sztanozolollal eltiltott Takács Tamara is azt vallja, ő csak áldozat.)

Dombvári visszatérése nem megy zökkenőmentesen, van egy kis összezördülés közte és klubja, a Honvéd között. Még nem nyerte vissza az erőnlétét és korábbi edzőjével, Kiss Istvánnal is csak egy hónapja dolgozik ismét együtt, azt mondják, időre lenne szükségük.

“Az egyesületem viszont elvárta volna, hogy 1000 méteren párosban is megméressem magam, hogy meglegyen a tokiói kvóta. Ám a hosszabb távhoz nem éreztem magam elég felkészültnek, az 500 méterre koncentráltam. Ennek bizony nem örültek.”

A vb-mezőnyt a többéves kihagyás miatt nem ismeri olyan jól, de abban bízik, hogy dobogóra állhat. Aztán majd meglátja, hány kvótát szerzünk az olimpiai kvalifikációs világbajnokságon, ettől függ, milyen számban lehet majd esélye bekerülni az olimpiai csapatba.

A szegedi világbajnokságon augusztus 21. és 25. között bárki megnézheti mire megy Dombvári Bence.

24.hu

Költészet, zene, tánc

0

Ismét nagy sikert arattak Békés megye ízei