Connect with us

Csabacsűd

A kert és muzsika fiatalon tartja a lelket

Végéhez közelednek a zenepaviloni esték. A kedvenceket a közönség idén is többször visszatapsolta, így pl. a Csabacsűdi Hagyományőrző Népdalkör és Citerazenekar augusztus 8-án már másodízben hozott el szlovák és magyar népdalokból egy csokorravalót. Major József, a több mint két évtizede működő csoport vezetője elmondta, a közönség gyakran elkíséri őket, s legtöbbször jól ismert arcok köszönnek vissza a padsorokból.

– Mennek és jönnek a tagjaink. Sajnos akik mennek, többé már nem térnek vissza. Szerencsére a közösség mindig feltöltődik. Jelenleg 18 fővel működünk. Sikerült két fiatalt is a köreinkbe csábítani, aminek nagyon örülünk. Nagyon sok felkérést kapunk. Ha csak a jövő hetet nézzük, rögtön hármat is említhetnék, éves szinten pedig 20-25 meghívásnak teszünk eleget. Néhányat vissza is kell utasítanunk, mert már egyszerűen nem győzzük – avatott be a kör mozgalmas hétköznapjaiba.

Azt sem titkolta, hogy a siker mögött kőkemény munka és katonás fegyelem áll. A próbákon megköveteli a tagoktól a maximumot, és törekszik arra, hogy az amatőr énekesek és zenészek minél magasabb szinten sajátítsák el a dalokat. Ennek köszönhetően már több országos minősítő versenyen is elismerték őket. Az „Arany Pacsirta” névre keresztelt megmérettetésről pl. több arany-és ezüstminősítést hoztak el, de nagy becsben tartják a Birinyi József népzenész, ill. az Alföldy-Boruss István, a Bartók rádió egykori főszerkesztője által zsűrizett fellépéseiket is.

Major József ennek ellenére ma már azt vallja, hogy legfőképp a közönségnek szeretnének megfelelni. Ennek érdekében pl. a megszokott citera-harmonika nyújtotta hangzásvilágot egy szopránszaxofonnal egészítették ki, ami jellemzően a katonadaloknál és a pásztordaloknál kerül elő.

– Bár mindig is szerettem énekelni, elsősorban a közösség miatt járok a dalkörbe. Egyedül élek, s így legalább társasában vagyok – mesélte Kozsuch Jánosné Jutka néni, aki hat éve oszlopos tagja a csoportnak. – Igaz, ebben a korban már kicsit nehezebben megy a tanulás, de azért igyekszünk. Sokszor főzés közben is dudorászok – tette hozzá nevetve.

A népdalkör repertoárjában a helyi gyűjtésből származó dalok mellett a különböző tájegységek népzenei világa is megjelenik. Egyebek mellett Bácska, Rimóc és a Tisza-vidék népzenei gyökereit is felidézik, bízva abban, hogy a muzsika segítségével a közönség szívéhez is utat találnak.

– A kert és a muzsika fiatalon tartja a lelket. Elég nagy a kertünk, a környék is szép, ezért a mozgásra sem lehet panaszunk. Egyesek közel vannak a nyolcvanhoz, vagy már majdnem el is érték, de a csapat tagjai is főként 70 év felettiek. Mindenkinek fáj valahol, mint ahogyan ötven felett ez megszokott dolog, de azért nem panaszkodunk. Csináljuk, amíg bírjuk – fogalmazta meg a népdalkör hitvallását az örökifjú vezető.

A „Kis este zene” hatodik évada hamarosan véget ér. Az előző évekhez hasonlóan augusztus 19-én 17.30-től a Városi Kamarazenekar köszön el a 67 napon át kitartó, hűséges közönségtől.

Kiemelt

Hét érem a Diákolimpiáról, Frankó Dani bronzérmes a Polish Openen

Sport

Fedezd fel hét kontinens élővilágát!

Békésszentandrás

Fotó: Babák Zoltán Fotó: Babák Zoltán

Ismét külföldi diákok tanulnak a „mezőgazdasági főiskolán”

Oktatás

Szarvasi Piac épület átadó (Fotó: Imre György) Szarvasi Piac épület átadó (Fotó: Imre György)

Átadásra került a helyi termékek piaci üzletsora

Politika

Hirdetés

Archívum

2019. augusztus
h k s c p s v
« Júl   Sze »
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031  

Kategóriák

Friss

Connect