in , ,

Koltai Róbert lovagias ügye

0

Szombaton a VIII. Magyar Teátrum Nyári Fesztivál 17. – utolsó – versenyprogramját láthatták a nézők a Vízi Színház színpadán. A Szarvason először fellépő Zenthe Ferenc Színház Salgótarjánból érkezett és egy vígjátékkal mutatkozott be a szarvasi közönségnek. Hunyady Sándor – Márkus Alfréd – Verebes István Lovagias ügy címmel Kabos Gyula nagysikerű filmjét adaptálták színpadra. Vadnai László filmforgatókönyvét Verebes István dolgozta át. A színdarabot Gaál Ildikó rendezte.

Virág úr (Koltai Róbert Jászai Mari-díjas, Érdemes művész) harminc éve könyvelő a Milkó cégnél. Megbecsült szakember, a munkájában pontos, precíz, egy gyengéje van, Gizike (Marjai Virág), akibe szerelmes. Virág ellentéte a főnök – Milkó (Jakab Csaba) unokaöccse, Milkó Pál (Máté Krisztián Zenthe és Vastaps-díjas), aki későn jár be az irodába, és akkor sem igen dolgozik. Egy félreérthetetlen helyzet miatt összeakaszkodnak Virággal, aki felmondással fenyegetőzik – amit főnöke elfogad…

A film mindenki előtt ismert, azonban nem szabad úgy leülni a nézőtérre, hogy összehasonlítjuk. Tiszta lappal kell indítani, és akkor egy nagyon jó vígjátékot láttunk, tele humorral, tele érzésekkel, nagyon jó poénokkal.

További szerepekben: Virágné Vándor Éva (Jászai Mari-díjas, Zenthe-díjas, Vastaps-díjas), Baba Házi Anita, Nagymama P. Kerner Edit (Madách-díjas), Müller Albert Péter (Zenthe-díjas), Vödrös Farkas Zoltán (Zenthe-díjas) és Flugbällern Kántor Zoltán.

Koltai Róbert nem másolta Kabos Gyulát, a maga Virág urát vitte színpadra, számomra ettől volt tökéletes az alakítása, ahogyan Máté Krisztián sem próbálta utánozni Ráday Imrét, egy sokkal nagyképűbb, a végén sokkal érzékenyebb férfit mutatott meg. Különlegesen alakította, hogy a nemtörődöm fiatalemberből, hogyan lesz a szerelem hatására érzékeny férfi, aki küzd, hogy leendő apósát is meghódítsa, bocsánatát kérje. Egy ívet bemutatni neki volt lehetősége, és ezt meg is tette. De fejlődésen megy keresztül az idősebb Milkó is, aki a szigorú főnökből szerelmes férfivé válik. Marjai Virág Gizikéje is remek alakítás volt. Jakab Csaba Erdélyi Gábor helyére ugrott be szombaton, ami csak a tapsrendnél derült ki, amikor színésztársai megtapsolták a színművészt. Minden szereplő kifogástalanul, emlékezetesen játszotta szerepét.

A közönség nagyon jól szórakozott, igazi könnyed előadást láthattunk. Darvas Ferenc (Erkel Ferenc- és Fényes Szabolcs-díjas) élő zongorajátékával kísérte az előadást, aki a zenei vezetője volt a produkciónak.

A további alkotók: dramaturg Sándor Zoltán, díszlet- és jelmeztervező: Mucsi Balázs.

Remélhetőleg a Zenthe Ferenc Színház is visszatérő fellépője lesz a Vízi Színháznak.

Galambos Edit

A fotókat Babák Zoltán készítette.

Babák Mihály, Tóth Béláné és Dobruczky Zsolt (Fotó: Hegedűs Éva)0

Aszfalt helyett térkőburkolat lakossági hozzájárulásból

Urbán Ildikó (Fotó: Hegedűs Éva)0

Ötezer szelet tortával készül a Magyar Ízek Utcájába a szarvasi cukrászmester