Connect with us

Békés megye

Ünnepi közgyűlés a Megyenaphoz kapcsolódóan

Fotó: Zentai Péter
Fotó: Zentai Péter

A Békés Megyei Önkormányzat Közgyűlése ünnepi megyegyűlést tartott a Megyenaphoz kapcsolódóan a Békéscsabai Jókai Színház Vigadó termében. Az ünnepségen jelen volt Kósa Lajos Parlamenti képviselő, az Országgyűlés Honvédelmi és rendészeti bizottságának elnöke is.

A Békés Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2014-2019-es ciklus utolsó ülését tartotta, mely egyben ünnepi ülés is volt. Zalai Mihály, a megyegyűlés elnöke köszöntőjében értékelte az elmúlt öt évet, kiemelve azokat a fontos mérföldköveket és tevékenységeket, melyek a ciklust jellemezték. Elmondta: az elmúlt öt évben a megyei önkormányzat legfontosabb feladata a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program előkészítése és lebonyolítása volt, eddig 70 településen 466 projekt meg 59,7 milliárd forint értékben. A beruházások a települések és egész Békés megye fejlesztését, felzárkóztatását célozzák, fő szempont a munkahelyteremtés volt. Kósa Lajos Parlamenti képviselő a kormány munka alapú politikája fényében Békés megye, Békéscsaba jövőjét helyezte górcső alá, előre vetítve a térség előtt álló lehetőségeket. Úgy vélte, jelentős fejlődés előtt áll Békés megye, csak tudni kell élni a lehetőségekkel.

A Békés Megyei Önkormányzat Közgyűlése minden évben Békés megye társadalmi, gazdasági, tudományos fejlődéséért, nemzetközi kapcsolatai erősítéséért valamint a művészeti és kulturális élet, továbbá a sport területén kimagasló eredményeket elérő személyek, kollektívák tevékenysége elismerése érdekében „Békés megyéért” kitüntetést adományoz. 2019-ben hárman vehették át az elismerést: Szrenka Pálné, a Békés Megyei Nyugdíjas Egyesületek Szövetségének elnöke társadalmi szerepvállalása és közösségi munkája elismeréseként, Dér István, a DER Építő és Szigetelő Kft. projektigazgatója Békés megye gazdasági életében betöltött meghatározó szerepéért és Harangozó Imre néprajzkutató a közművelődés terén végzett kiemelkedő munkájáért.

A Békés Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2015-ben alapította a Polgárokért díjat, amit minden évben egy olyan polgármester kaphat, aki legalább egy cikluson keresztül töltötte be tisztét, és aki Békés megye történelmi hagyományaira építő kiemelkedő közéleti tevékenységet végez vagy végzett. Ebben az évben Kétsoprony polgármestere, Völgyi Sándor érdemelte ki ezt a címet.

A kitüntetések átadása után a Békéscsabai Bartók Béla Zeneiskola növendékei: Lenovics Regina, Szegedi Réka Panna, Dobra Hanna és Varga Gábor produkcióját láthatta a közönség, az ünnepségen közreműködött Nemcov Anna, Grúz Márkó, Veres Petra, Jakub Kristóf, Kamár Zoltán zenetanár, valamint a Békés Megyei Károlyi-huszár és Honvéd Hagyományőrző és Kulturális Egyesület tagjai.

Békés Megyei Önkormányzat / sajtó

Kiemelt

Fotó: police.hu Fotó: police.hu

Balesetnél helyszíneltek a rendőrök Szarvason

Szarvas

Fotó: Babák Zoltán Fotó: Babák Zoltán

Feledteték a múlt heti vereséget

Békésszentandrás

Éremesőt hozott a hétvége a Vértessy táncosainak

Békésszentandrás

Fotó: Bődi Eti Fotó: Bődi Eti

Valami Advent

Békésszentandrás

Hirdetés

Archívum

2019. szeptember
h k s c p s v
« aug   okt »
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30  

Kategóriák

Friss

Connect