G.E.
Jónás Gabriella az életben mindig mosolygós, kedves, barátságos, színpadi játéka profi. Ezt a profizmust számos főszerep eljátszása bizonyítja. Az Újvidéki Művészeti Akadémián beszédtechnikát és művészi beszédet tanít a fiataloknak. Gabi Moliére Tartuffe című vígjátékában Pernelle-nét, Orgon édesanyját alakítja Varga Viktor rendezésében a Cervinus Teátrumban. A szerep maga nem nagy, de Gabi, ha színpadon van, azt teljes szívével, művészi alázatával teszi, mert nincsen kis szerep, minden szerep főszerep.
– Mesélj Pernelle asszonyról!
– A házigazda, Orgon édesanyja, aki egy elvakult, buta öregasszony. Az a fajta, akinek hiába van pénze, vagyona, nem társul hozzá tudás, értelem és intelligencia. Az emberi butasággal általában együtt jár a hatalomvágy is, ő, mint a család legidősebb tagja úgy érzi, neki kijár, hogy mindenki úgy táncoljon, ahogy ő fütyül. Azt elfelejti, hogy, elmúlt az idő, és a vagyon már a fiát gazdagítja, ő gyarapítja azt. Még mindig úgy viselkedik, mintha ő lenne mindennek a megmondhatója, mintha csak neki lehetne igaza. Ostoba, hiszékeny és miután hiszékeny, becsapható. „Bedől” Tartuffe-nek, elhiszi, hogy ilyen szent módon is lehet élni. Nem lát át a szitán és nem hallja meg, amikor a fiatalok megpróbálnak közeledni hozzá, elmondani, hogy ez nem úgy van, tessék már egy kicsit látni is, ne csak nézni. A hagyomány és a konvenció megtestesítője, ezért is befolyásolható. Udvariatlan, nem tűr ellentmondást, éppen ezért buta emberekre jellemzően állandóan fecseg. Tulajdonképpen egy jelenetről beszélünk a darab elején, ahol úgy söpör végig, mint a szélvész. Percek alatt mindenkit helyre tesz, és úgy vonul el, mint aki győzött. Nem veszi észre, hogy mindaz, amit mondott „pusztába kiáltott szó”. Nagyon jó, hogy nem veszik őt komolyan. Nagyon cudar lenne a világ, ha ilyen eszmék érvényesülnének, amit ő képvisel.
– Igen, az eszme, amit Tartuffe képvisel hazugság, Orgon és az édesanyja pedig elvakult módon, szinte kábultan követi, mert elhiszi…
– Azt hiszem nem csak Moliére korában, hanem most is aktuális a darab, és éppen ezért nem kerül le a világ színházainak deszkáiról. Sajnos ilyenek vagyunk mi emberek. Ha sokat mondanak valamit, azt el is hisszük.
– Mit gondolsz az álszentségről, az álszentekről?
– Számomra nagyon ellenszenves, mert nem őszinte. Ha őszinte lenne, nem lenne, visszataszító.
– Gabi, te, aki beszédet tanítasz az akadémián, Parti Nagy Lajos fordítását hogyan értékeled? Nem szépirodalmi szöveg, ráadásul verses formában megírt mű.
– Egyáltalán nem vers, csak úgy van tördelve, hogy rövid sorokban hangoznak el a gondolatok. Nagyon-nagyon – iszonyúan nehéz szöveg! Sokkal több odafigyelést, tanulást igényelt, mint más drámai mű. Látszólag egymás mellé nem illő gondolatok sorjáznak, nem következik az egyik a másikból, vagyis a másik az előzőből. Komoly gondot jelentett megtanulni.
– Játszottál már Moliére műben?
– Játszottam Elmirát, és Donna Elvirát a Don Juanban, a pikantériája az volt, hogy az egyiket szerb, a másikat horvát nyelven – azzal is megszenvedtem, hiszen nem az anyanyelvem –, de tulajdonképpen jólesően gondolok mindkettőre.
– Te, aki főszerepek hosszú sorát alakítottad, itt a Cervinusban kisebb karakter szerepeket játszol, mindezt olyan színészi alázattal teszed, és olyan elánnal dolgozol, hogy az példaértékű. Nagyra becsüllek ezért, mert profi vagy!
– Valóban nagyon sok főszerepet alakítottam. Megtanultam egy előadást a „hátamon elvinni”, két-három órát színpadon lenni központi figuraként. Azt mondom, hogy ilyen esetben, ha egy jelenet nem úgy sikerül, ahogy elvárom magamtól, akkor még van idő korrigálni. Karakter szerepeket játszani, egy jelentben megmutatkozni, ott egyetlen egy figyelemkiesés sem lehet. Azt úgy kell kézben tartani, hogy abban a pár percben kell megmutatni a szereplőről mindent – ki ő, mit csinál itt, miért csinálja, és azt is mi lesz a sorsa, mi várható. Abban a kicsi jelenetben kell egy teljes életet eljátszani. Nagyon-nagyon nehéz. Ezt a műfajt most tanulom. És örülök, ennek az iskolának, mert más színészi hozzáállást másfajta színészi energiákat követel és mozgat meg.
– Fantasztikus vagy, Gabi! Köszönöm a beszélgetést, örülök, hogy újra szarvasi színpadon láthatunk, láthatlak!
Galambos Edit
Fotó: Valló Zoltán
