in ,

Centenáriumi kiállítás nyílt Kékesi László emlékére

Fotó: Hegedűs Éva0
Fotó: Hegedűs Éva

Kereken száz éve, 1919. szeptember 17-én született Kékesi László. A szarvasi származású grafikusművész, bélyegtervező centenáriumi emlékkiállításának második állomása a Szarvasi Arborétum volt, ahol Bor és szőlő címmel nyílt lehetőség betekinteni munkásságának egy szeletkéjébe.

Hangulatébresztőként Harcsa Boglárka színművész Ember István: A bor dícsérete c. versét szavalta el, majd Babák Mihály polgármester köszöntötte a megjelenteket. Elárulta, egykor ő is építésznek tanult, ezért mindig is értékelte az arányokat jól látó, tehetséges embereket. Kékesi László közéjük tartozott. Emellett sokat tett a városáért is. Többek között a település és Szarvas Város Baráti Köre neki köszönheti címereit, de illusztrációkkal is gazdagította az Arcképek Szarvas múltjából c. kötetet.

– A hosszú évtizedek alatt, amíg bélyegeket és ex libriseket tervezett, munkáinak egy részét külföldi grafikusoknak ajándékozta. Ezt a gesztust sokan viszonozták is, így egy tetemes gyűjtemény halmozódott fel. Ennek egy részét Simontornyának adományoztuk, ahol édesapám megismerkedett édesanyámmal, a fennmaradó részt pedig érintettségből kifolyólag megtartottuk. Szőlősgazda és boros pince tulajdonos lévén pl. nagyon érdekelt ez a téma, ill. ehhez hasonlóan a madarak, egyéb állatok ábrázolása – avatott be a kiállítás születésének hátterébe ifj. Kékesi László.

Elárulta, az első felkérést Szekszárdtól kapták. Az ott rendezett kiállítás középpontjában már ez a téma állt, amelyet a szarvasi gyermekéveiről szóló emlékekkel kiegészítve szülőhelyére is elhoztak.

Szenes János újságíró, egyben a család rokona személyes hangvételű megnyitójában beszélt Kékesi László pályájának kezdeteiről. Mint kiderült, az első és második elemit a Vajda és a Tessedik utca sarkán álló, ún. Garay-iskolában végezte. Már akkoriban is szépen rajzolt, főleg csomagolópapírokra, ami a vegyeskereskedést és korcsmát nyitó édesapja boltjában korlátlan mennyiségben állt rendelkezésre. Bár válogatás nélkül mindent és mindenkit megörökített, az első rajzversenyeken mégsem ő jeleskedett. Tehetségét elsőként Garay Samu tanító vette észre, aki nagyalakú kockás rajzfüzetet vett neki, benne előrajzolt ábrákkal és útmutatókkal.

Életrajzából az is kiderül, hogy első nagy sikerét kedves újsága, a Magyar Cserkész rajzpályázatán érte el. Az 50 pengős jutalom mellé elnyerte a kor kiemelkedő művészének, Márton Lajosnak a barátságát is. Az ő tanácsára került az Iparművészeti Főiskolára, ahol díszítő-festő szakon szerzett diplomát. Érdekesség, hogy mestere mellett először az egyházművészet terén dolgozott, és freskókat, sgraffitókat alkotott. Később kisgrafikákat, könyvillusztrációkat, rézkrajzok készített, továbbá szakmai céllal orvosi beavatkozásokat is megörökített. 1956. január 1-jétől 30 éven keresztül bélyegeket tervezett. Összesen 226 hazai és 611 külföldi bélyeg fűződik a nevéhez, amelyek 49 országba jutottak el.

Ifj. Kékesi László elárulta, nem csak életbölcsességet tanult az édesapjától, hanem azt is neki köszönheti, hogy írni kezdett. Mindeddig 18 kötetben dolgozta fel példaképe életművét, és még nem ért a végére a szerteágazó életpálya dokumentálásának.

A kiállítás október végéig tekinthető meg az arborétum Vendégházában.

Dr. Dobos Ágoston és Hévizi Róbert (Fotó: Rácz István)0

Békésszentandrás 300

Janata Kriszta (Fotó: Hegedűs Éva)0

Janata Krisztától kaphattak marketing tanácsokat a turizmus szereplői