in

Az aradi vértanúkra emlékeztek az Ótemplomban

0
Fotó: Gazsóné Gugolya Beáta

– A történelmi múltra kegyelettel és pontosan kell emlékezni, mert a jelenben így lehet csak felelősen cselekedni, továbbá így lehet reményt adni a jövőnek – nyitotta meg az aradi vértanúkra való megemlékezését Molnár Istvánné, a Benka Gyula Evangélikus Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola igazgatónője. A Himnusz hangjai után az intézmény diákjainak szolgálatát láthatták a padsorokban ülők. Felkészítőjük Hovorkáné Hegedűs Hajnalka és Paraszt Attiláné volt.

– Én sem kezdhetem mással: amíg ilyen gyerekeink vannak, addig nincs bajban a haza, a nemzetünk és a magyarságunk – mondta Babák Mihály polgármester.

Városunk első embere visszaemlékezett arra, hogy csak 2001-ben került sor arra, hogy nemzeti gyásznappá nyilvánítsák.

– Mostanság mintha megint veszélyben lenne a függetlenségünk és a szabadságunk. Pedig 2000 után vagyunk, és az Európai Unió tagjai. Most kifinomultabb módszerekkel de ugyanakkor más urat szolgálva, s nem a magyarok istenét mintha megint a függetlenségünk és a szabadságunk ellen törnének, ha nem is olyan látványosan, mint annak idején Haynau vérző terrorja, bosszúja, hanem kifinomultabb módszerekkel – húzott párhuzamot a 170 éve történtek és napjaink között.

– Csak nem tudják, hogy a magyaroknak szent dolog a szabadság és a függetlenség. Nem kérünk abból, hogy mások irányítsák ezt az országot, majd mi, magyarok, magyarok módjára, és magyarként szeretve ezt a hazát – tette hozzá.

Lázár Zsolt esperes kijelentette, a magyar történelem hőseire, akik életüket áldozták a hazáért, emlékezni, a múlt eseményeiből tanulni kell.

A megemlékezést Pitti Katalin dal- és verscsokra, valamint koszorúzás zárta.

Fotó: Gazsóné Gugolya Beáta

Ittasan ütközött a Martos Flóra utcában

Egy 40-es édesapa gondolatai 2019. október 7-én, hétfőn