in ,

Választási kifogás miatt egyelőre nem alakulhat meg az önkormányzat Szarvason

Horváthné dr. Kepenyes Edit és dr. Melis János (Fotó: Hegedűs Éva)0
Horváthné dr. Kepenyes Edit és dr. Melis János (Fotó: Hegedűs Éva)

A hétvégén számos olyan információ keringett a közösségi médiában, amelyre reagálni kívánt dr. Melis János és Horváthné dr. Kepenyes Edit. A Helyi Választási Iroda vezetője az október 21-i sajtótájékoztatón elmondta, az önkormányzati választásokra vonatkozóan egy kifogás érkezett. Október 15-én jutott el a bizottsághoz Pálinkás Tamás jogorvoslati kérelme, melyben a Civil Törvény megsértésére hivatkozva úgy látja, a Nagycsaládosok Szarvasi Egyesülete nem indíthatott volna polgármesterjelöltet. A beadványban kérte a polgármester-választás eredményének megsemmisítését, ezzel együtt új választás kiírását.

Dr. Melis János elmondta, a kifogást a Megyei Választási Bizottsághoz továbbították, amely október 18-án a kérelmet korábbi jogorvoslati határidők elmulasztása miatt elutasította. Jogorvoslatért legkésőbb hétfőn 16 óráig lehet fordulni a Nemzeti Választási Bizottsághoz, ezt követőn pedig a Kúria dönt a kérdésben. A határidőket figyelembe véve ez azt jelenti, hogy még kilenc napig nem lesz jogerős ítélet a szarvasi polgármester-választás kérdésében.

Hozzátette, az ügyet tovább bonyolítja, hogy a kompenzációs lista eredménye sem tud jogerőre emelkedni, mivel a Fidesz-KDNP által állított lista első helyén Babák Mihály foglal helyet.

Hangsúlyozta, a beadványnak a végső döntéstől függetlenül nem lehet választójogi következménye, vagyis a polgármester-választást semmiképp sem kell majd megismételni. Vélelmezte továbbá, hogy az elindított jogi eljárás nem fog eredményre vezetni, a feltett kérdésre ugyanis egy ügyészségnek vagy bíróságnak címzett indítvány adna választ.

Kérdésre válaszolva elhangzott, a választás minden tekintetben jogszerű és törvényszerű volt, ezzel kapcsolatosan egyetlen kifogás sem érkezett. Nyomatékosította, az önkormányzati választás érvényes és eredményes volt, a kérdés jelen esetben az, hogy ennek a jogerőre való emelkedése mikor következik be. A polgármester és a képviselők jogállásuk szerint megválasztott, de hivatalba nem lépett tisztségviselők. A nyolc egyéni képviselő a törvényi rendelkezésnek megfelelően pénteken átveheti a megbízólevelét, az alakuló ülést azonban – a további képviselők és polgármester hiányában – nem tudják megtartani.

Szó esett arról is, hogy az átmeneti időszakban senkinek nincs aláírási joga, mivel az alpolgármester aláírási joga a választás napjával megszűnt, a polgármesteré pedig még nem emelkedett jogerőre. A Polgármesteri Hivatal munkatársai végezhetik az előkészítő munkájukat, azonban a határozatokat senki sem tudja hitelesíteni. Egyedül a kisebb ügyekben születhet áthidaló megoldás. Mindez késedelmi kamatot vonhat magával, de azzal is számolni lehet, hogy a pályázati határidő be nem tartása miatt komolyabb összegtől esik el a település.

Jogászként úgy vélte, mindenkinek joga van az általa vélt igazság jogi úton történő érvényesítésére. Ezzel együtt azt is figyelembe kell venni, hogy miután nyilvánvalóvá vált, hogy az adott út nem vezet sehová, mérlegelni kell, hogy a megkezdett jogi játékkal milyen érdekek sérülhetnek. Magánemberként hozzáfűzte, ilyen esetekben érdemes megkérdezni egy jogi szakértőt, aki felvilágosítást ad a beadvány lehetséges jogi következményeiről.

Gombár Györgyné, a NACSE szóvivője emlékeztetett, miután a Helyi Választási Bizottság jelölőszervezetként bejegyezte az egyesületet, három napig lehetett fellebbezni. Ezt követően nyilvánossá vált a polgármesterjelöltük személye is, akinek a bejegyzését követően ugyancsak senki sem fellebbezett. Meggyőződése, sem a Helyi sem a Területi Választási Bizottság nem hibázott, hiszen eleget tettek a Választási Törvényben foglaltaknak.

Kifejtette, azóta több jogásszal is egyeztetett, és kiderült, az ügyben jogértelmezési vita áll fenn. Úgy látja, a kérdést bíróságnak kellene tisztáznia, különösen azért, mivel az eset országos szinten több szervezetre is kihat. Amennyiben kiderül, hogy közhasznú civil szervezetként nem indíthattak volna polgármesterjelöltet, vállalni fogják a következményeket. Ez közhasznú jogállásuk elvesztésével és anyagi hátrányokkal is járhat.

Hangsúlyozta, mindenképp tudni szeretnék az igazságot, és a jövőben ehhez tartják magukat. Abban azonban biztos, hogy a Választási Törvényt nem sértették meg, legfeljebb a közhasznúságra vonatkozót, így új választással egészen biztosan nem kell számolni.

Babák Mihály polgármester megerősítette, a Fidesz-KDNP nem kifogásolta a NACSE a választásokon való indulását. Emellett ügyeltek arra is, hogy ne demoralizálják az ügyet.

– Ezt joggal való játszadozásnak tartom. Címzetes főjegyző úr is kifejtette, hogy van más törvényes út is, ha valaki jogsérelmet érez. Ez kisstílű bosszú, revans arra vonatkozóan, hogy Csanádi László nem lépett vissza – summázta véleményét.

Jogerős határozat tehát legkésőbb kilenc nap múlva várható. Ezt követően törvényi előírás alapján további öt napnak kell eltelnie az alakuló ülés megtartásáig.

Fotó: Babák Zoltán0

Nem termett babér a korábbi NB I-es Vásárhellyel szemben

A kardoskúti Fehér-tónál

Országaik vízgazdálkodását mutatták be a Tessedik Campus külföldi diákjai