in ,

Férfi kézilabdázóink folytatták a gólgyártást

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba0
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Továbbra is tartja hibátlan mérlegét a HC Szarvas felnőtt kézilabda csapata.

Az elmúlt hétvégén a Gyulai SE vendégeként szerepeltek a szarvasi fiúk, akiken a nyitó fordulóban hazai pályán szinte átszáguldottak soros ellenfelükön, most viszont munkahelyi elfoglaltság és betegség miatt egy igen rövid kerettel és egy nagyon fiatal csapattal utaztak a fürdővárosba esélyt adva ezzel vendéglátóiknak a szorosabb eredmény elérésére.

Ennek megfelelően is indult a találkozó, különösen védekezésben látszott a megilletődöttség a fiatal vendégeknél ,akik közül felnőtt szinten még nem mindenki szokott hozzá , hogy tétmérkőzésen a kezdő csapatban kell helytállnia, de a félidő derekára keménységben is üzemi hőfokra pörögtek a srácok, így egy minimális három gólos előnyt sikerült a félidőre kiharcolni a szarvasi csapatnak (19-22).

A második játékrész négy vendég találattal indult így eldőlni látszott a találkozó sorsa, de a hazaiak vitézek nem adták fel várukat és szívós felzárkózásba kezdtek, kihasználva ellenfelük védekezésben elkövetett hibáit a félidő közepére három gólra sikerült is feltornázniuk magukat, ezt követően viszont ismét szarvasi percek következtek, így a végjátékra már csak a különbség maradt kérdéses. A hajrá már egyértelmű szarvasi fölényt hozott, különösen támadásban domborodott ki az erő többlet, amelynek köszönhetően egy könnyed győzelemmel sikerült megőrizni a hibátlan mérleget.

Gyulai SE – HC Szarvas  35-46  (19-22)
Gyula, 30 fő
Vezette: Bozó, Nagy
Büntetők: 3/2 ill. 3/2
Kiállítások: 2 perc ill. 4 perc

HC Szarvas: Opavszki – Sinka 1, Andrikó 7, Nagy-Bobvos 6, Valencsik 7, Nagy 15, Sztancsik 3.
Csere: Szeljak 7.
Edző: Tusjak János

„Örömteli, hogy a fiatalok nagyszerűen éltek a lehetőséggel, és a védekezési hibáktól eltekintve jól oldották meg a kötelező feladatot”

A Gyulai SE legjobb góllövői: Tóth 14, Sárkány 9, Kiri 3, Kiss 3, Képíró 3.

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

***
A következő hétvégén a Kondorosi KK csapata érkezik az Alkotmány utcába, minden bizonnyal  egy keményebb, izgalmasabb találkozóra van kilátás;

2019.10.27 vasárnap  18:00 óra HC Szarvas – Kondorosi KK

HC posta

Seres Viktor (Fotó: Keller Dávid)0

Vezetésből botlott a Hunyadi

0

Lobogó fáklyák fényében…