in ,

Ismét sokan jótékonykodtak a Vajda Alapítványi bálján

0

Hagyományosnak mondható, hogy az őszi bálok sorát a Vajda Péter Evangélikus Gimnázium és a Szarvasi Vajda Péter Alapítvány rendezvénye nyitja meg. Az idén sem volt ez másképp. 2019. október 13-án került megrendezésre hetedik alkalommal az evangélikus gimnázium tanulóinak támogatására szervezett esemény az Árpád szálló dísztermében.

Szép számmal gyűltek össze a gyönyörűen feldíszített teremben szülők, támogatók, vendégek, hogy a közös, kellemes szórakozás mellett adományokat gyűjtsenek, amelyekkel az alapítvány a tehetséges tanulókat segíti a versenyeken való részvételben, a felkészülésben, jutalmazza az elért sikereket.

Ebben az évben a műsorközlő szerepét ismét Fodor Marian, vajdás öregdiák vállalta. A vendégeket az iskola vezetése egy pohár pezsgővel fogadta, majd fél nyolckor elkezdődött a bál. A megjelent vendégeket köszöntötte Dr. Dani Dóra, a Vajda Péter Alapítvány elnökhelyettese, Lázár Zsolt esperes úr a fenntartó képviseletében és Babák Mihály polgármester úr az önkormányzat nevében.

Ezután következett  gimnáziumunk tehetséges diákjainak műsora. Először iskolánk zenekara lépett színre, Garai Hajnal gitározott és énekelt, Balde Ákos énekelt, Lázár Dániel zongorán kísért és Gácsi Gergő cajon dobolt. Először Bagossy Brothers Campany: Olyan ő számát adták elő, majd a mindannyiunk által ismert Bikini szám hangzott el, a Mielőtt elmegyek. A közönség körében nagy sikert aratott ez a szám, mindenki együtt énekelt a „csapattal”. Garai Hajnal Cserháti Zsuzsa: Kicsi gyere velem rózsát szedni című számával ismét elkápráztatott bennünket csodálatos hangjával. Buzás Bencét már ismerjük a tavalyi Xfaktorból, ahol eredményesen szerepelt. Most az alapítványi bálon mutatkozott be a vendégeinknek. Byealex: Ősz és Türk Máté Az én világom című dalokat adta elő.

A zenei blokk után következett a nyitótánc, ahol a fiatalabb tanulók keringőztek gyönyörű, hófehér ruhákban. Szólót énekelt Himer Tünde. A tánc betanítását köszönjük Himerné Duló Erikának.

Ezt követően köszöntötte a vendégeket iskolánk igazgatónője, Kitajkáné Szántai Mária. Zahorecz Pál iskolalelkész asztali áldása után következhetett a finom vacsora, amit ebben az évben is a Turul Kisvendéglő szolgáltatott.

Aki vacsora után egy kis édességre vágyott, válogathatott a Cuki Cukrászda kínálatából. Aki a koktélokat szereti, bőven válogathatott a kínálatból.

Ezek után semmi nem zavarta a gondtalan szórakozást, amihez a zenét a Black Five zenekar szolgáltatta. Az est programját két alkalommal is tombolahúzás színesítette, amelynek során a nagylelkű támogatók jóvoltából értékes nyereményeket sorsolhattunk ki.

Sikeres, szép estén vagyunk túl, az iskola és az alapítvány nevében köszönjük a támogatást mindenkinek, aki hozzájárult az est megrendezéshez személyes jelenlétével, tombolatárgy felajánlásával, vagy támogatójegy vásárlásával. Külön köszönjük a Bata családnak, hogy felajánlásukkal ilyen széppé tudtuk varázsolni az Árpád szálló dísztermét.

Mészáros Tünde

Dr. Melis János címzetes főjegyző

Jogerős a szarvasi polgármester-választás eredménye

Az ötödikesek0

Szlovákosok a Bolyain