in

A szociális munka napját ünnepelték Szarvason

Fotó: Bődi Eti0
Fotó: Bődi Eti

2016 decemberében döntött úgy a kormány, hogy november 12-ét a szociális munka napjává nyilvánítja. „Ezen a napon ráirányítjuk a figyelmet azokra a szakemberekre, akik az év minden napján segítik, gondozzák segítségre szoruló honfitársainkat. A kormány minden eszközzel igyekszik elismerni azt a munkát, amelyet a szociális,  a gyermekjóléti és a gyermekvédelmi szolgálatokban dolgozó munkatársak felkészülten, elkötelezetten és magas szakmai színvonalon végeznek. Ők ma fáradhatatlan és nélkülözhetetlen munkásai annak, hogy a magyar társadalom  befogadó, összetartó és a nehézségekkel küzdő emberekkel szolidáris közösség legyen. Ma nekik mondunk köszönetet.” – olvasható az EMMI honlapján.

Szarvason a Körös-szögi Kistérség Többcélú Társulása látja el ezeket a feladatokat szorosan együttműködve a társulás minden településével és a helyi önkormányzatokkal. Molnárné Juhász Eleonóra intézményvezető elmondta: a társulás intézményei szorosan együttműködve végzik a munkájukat, hiszen a védőnőktől kezdve egészen az idősek otthonáig egy egész emberöltő területét látják el a különböző szolgálatok. A közelmúltban intézményi ellenőrzésen átesett szervezet kiemelt helyen kezeli a jelzőrendszert, hogy a lehető leghamarabb tudjanak segíteni a rászorulóknak bármilyen élethelyzetben. A szociális munka napját az intézmény egy kötetlen hangulatú, baráti vacsorával ünnepelte meg, ahol az egyes településeken dolgozó szakemberek informális keretek között találkozhattak egymással. Intézményvezető asszony elmondása szerint a kistérség helyben és a társulás települési helyszínein is együttműködésre törekszik, így a más fenntartású szociális szolgáltatókkal is jó a kapcsolat mind szakmai, mind egyéb téren. A jövőről beszélve elmondta, hogy az elöregedő társadalom még több munkát fog nyújtani a társulás intézményeinek, ahol a munkatársaik napról-napra alázattal és szeretettel végzik a hivatásukat.

Kelcsi Sarolta alapellátásért felelős vezető, aki egyben az est szervezője is volt, elmondta: ritkán van alkalmuk a szervezethez tartozó valamennyi dolgozóval egyszerre találkozni, ez is az egyik célja az összejövetelnek. Sok támogatást kapnak civilektől és más szervezetektől is, de nagyon sokat tud segíteni a jó hangulatú, közös kikapcsolódás is. Az ünnepi vacsora előtt Babák Mihály polgármester köszönő szavai és egy vidám jelenetet adták a jókedvet az önfeledt kikapcsolódáshoz.

Fotó: Babák Zoltán0

Igazi különlegességek a ma nyílt kiállításon

Sándor János gólt érő lövése (Fotó: Babák Zoltán)0

Igazságos pontosztozkodás két hasonló játékerőt képviselő csapat között