in , ,

Pálinkás: Nem csupán elindultunk a lejtőn, hanem lassacskán a lejtő aljához közeledünk

Samu Tamás Gergő és Pálinkás Tamás (Fotó: Hegedűs Éva)
Samu Tamás Gergő és Pálinkás Tamás (Fotó: Hegedűs Éva)

A Jobbik javaslatainak ismertetésével kezdte november 26-i sajtótájékoztatóját Pálinkás Tamás. A helyi szervezet elnöke kifejtette, egy tíz pontból álló csomagot nyújtottak be az önkormányzatnak, amelyben az elkövetkező ciklusban fejlesztésre váró területekre hívják fel a figyelmet. Ezek között szerepel a meglévő út és járdaépítés kibővítése és a meglévők felújítása. A témához szorosan kapcsolódnak a lakossági útépítések, amelyeket a jövőben nem meghívásos alapon bonyolítanának, hanem versenyeztetéssel. Ezt azért tartja szükségesnek, mert az elkészült utak erősen túlárazottak, amit ezzel a módszerrel ki lehetne kerülni.

Katasztrofálisnak tartja a közvilágítás helyzetét, amin mindenképp javítani szeretnének. Hasonlóan rossz helyzet az elhagyott, elhanyagolt ingatlanok esetében is. Az önkormányzatnak ezeket meg kellene vásárolni, felújítani, és a fiatalok számára elérhető áron értékesíteni. Elégedetlenek a közbiztonság helyzetével is. Megoldásként a rendőrfőkapitány leváltását javasolják, amit úgy lehetne elérni, hogy a képviselő-testület nem szavazza meg az éves beszámolóját.

Problémának látja a kvalifikált munkaerőt foglalkoztató munkahelyek hiányát is. Elismerte, bár szabad álláslehetőség van a városban, azok nem biztosítanak versenyképes fizetést. Az itt kínált jövedelemből véleménye szerint nem lehet otthont teremteni és gyermeket nevelni. Bízik benne, hogy az M44-es megépülésével új vállalatok települnek Szarvasra és környékére.

– Hiába beszélünk mindig sikerpropagandáról, hogy mennyi mindent jól tettünk, mennyire jól csináljuk. Közben megveregetjük a vállunk is. Ezt látjuk? Nem csupán elindultunk a lejtőn, hanem lassacskán a lejtő aljához közeledünk. És a lejtő alján pedig van egy gödör is. Tíz év múlva nagyközség leszünk? – vizionálta.

Elkötelezettek a zöld felületek bővítését illetően is. Ezt elsősorban faültetési programmal kívánják elérni, a meglévő fákat pedig csak nagyon indokolt esetben lehetne kivágni. Javítani szeretnének a Körös vízminőségén is, ami az elmúlt években folyamatosan problémát okozott.

Ötmillió forint értékben képviselői keretet biztosítanának az önkormányzat tagjainak, amelyet szabadon, a köz javára használhatnának fel. Ezzel felgyorsítanák a döntési folyamatokat, és hathatósabb segítséget tudnának nyújtani. Javaslatik sorát a KOMÉP Városgazdálkodási Nonprofit Kft. profitorientált céggé történő átalakítása zárja.

Reagált a NACSE sajtótájékoztatójára is, amelyen elhangzott, hogy számukra nem volt prioritás a polgármesterváltás. Hangsúlyozta, a Jobbik ellenben ezt fontos célnak tekintette, és a jövőben is kitart mellette. Szólt arról is, hogy egy névtelen feljelentő a NACSE MSZP-vel való összefogását kifogásolta. Aláhúzta, pártja ezt elfogadta, mivel az MSZP-t súlytalan pártnak tartják. Ők a polgármesterindítás jogszerűségét kérdőjelezték meg, amit a nyilvánosság előtt is felvállaltak.

A köznyelvben „szájzár törvényként” elhíresült határozattal kapcsolatban úgy vélekedett, az egyenlőség elvét követve azt nem csak a testület tagjaira, hanem a város vezetőjére is ki kellene terjeszteni. A polgármesternek lehetősége van rendszeresen véleményének kifejtésére az önkormányzat által támogatott helyi médiumokban, a testületi üléseken ellenben érdemi munkának kellene folynia. A polgármester jutalmazásával kapcsolatosan a NACSÉ-vel azonos álláspontot képviselnek. Mindössze azt kifogásolják, hogy a társadalmi szervezet által delegált képviselők tartózkodtak a kérdésben, vagyis nem mertek hatázottan véleményt nyilvánítani.

Samu Tamás Gergő, a Békés Megyei Közgyűlés tagjaként számolt be az aktualitásokról. Elmondta, elnöknek a maffiavádakkal illetett Simonka György közeli barátját, Zalai Mihályt választották, az alelnökök pedig Szegedi Balázs és Szebellédi Zoltán lettek. Az előbbi hosszú éveken keresztül Simonka György személyi titkáraként és kabinetfőnökeként dolgozott, az utóbbi pedig Újkígyós korábbi polgármestere, akinek új pozíciót kellett találni.

Felháborodásának adott hangot, mivel a megyegyűlés két szarvasi tagja, Hodálik Pál és Závoda Ferenc nem támogatták az agrárkarra vonatkozó javaslatát. Ebben a kar megmaradása mellett kellett volna állást foglalniuk, de mindketten tartózkodtak. Ezt azzal magyarázza, hogy számukra fontosabb volt a pártérdek, mint a város érdeke, vagyis elárulták a települést. Bár azt is látja, hogy a kar komoly anyagi tartozással és létszámbeli problémákkal küzd, véleménye szerint kormányzati támogatással meg lehetne menteni.

Az ügyben egyébként Magyar Zoltán jobbikos országgyűlési képviselő szólalt fel az országgyűlésben, de a kormány részéről semmiféle reakció nem érkezett. Dankó Béla, a térség országgyűlési képviselője ellenben nem hallatta a hangját, amiből ugyancsak le lehet vonni a következtetéseket.

A sajtótájékoztatót követő napon a Jobbik értesítette a szarvasi médiát, hogy az országos elnökség elfogadta a szarvasi szervezet javaslatát, mely szerint Samu Tamás Gergő kerüljön a képviselő-testületbe.

Fotó: Hegedűs Éva0

Eddig négy nyertes pályázatnak örülhet a „városi LEADER” csoport

Tóth Zoltán és Pentaller Attila (Fotó: Hegedűs Éva)

Nyilas Misi Pakkot gyűjt a szarvasi református gyülekezet