Connect with us

Csabacsűd

Minden eddiginél korábban érkezett a segítség Csabacsűdre

Fotó: Hegedűs Éva
Fotó: Hegedűs Éva

Még a kemény mínuszok beállta előtt eljutott minden házhoz a tüzelőanyag Csabacsűdön. November 27-én már az utolsó igénylőkhöz szállították ki a barnakőszenet a Csabacsűdi Szolgáltató Nonprofit Kft. munkatársai, hogy a fűtési szezont a helyiek némi tartalékkal felvértezve kezdhessék meg. Az önkormányzat hetedik éve szerepel sikeresen a Belügyminisztérium által kiírt szociális tűzifa programban. Idén országosan összesen 2358 önkormányzat nyújtotta be igényét, s közel 190 ezer családnak lesz könnyebb a téli fűtésszezon.

– 2011-ben 800 millió Ft-os keretösszeggel indult ez a program, de látható volt, hogy az igény hatalmas. A pályázók köre is széles, hiszen az 5000 fő alatti települések vehetnek részt benne, ami Békés megyében 55, a választókörzetben pedig 12 települést érint – tájékoztatott Dankó Béla országgyűlési képviselő, aki évről évre a kiszállítást is figyelemmel kíséri.

Hozzátette, a Belügyminisztérium igyekszik úgy elbírálni a pályázatokat, hogy a legkisebb települések lehetőleg maradéktalanul jussanak az igényelt összeghez, a nagyobb költségvetésből gazdálkodók pedig arányosan kevesebbet kapnak ezekből a forrásokból. A célra idén 3 milliárd forintot különítettek el, de egy minisztériumon belüli átcsoportosítás következtében további 2 milliárd Ft-tal növekedett ez az összeg.

A kiszállítás a nagyközségben már a múlt héten megkezdődött. Idén a tavalyinál kevesebb, összesen 294 mázsa barnaszenet osztanak szét 63 család között, amely 33 egyedül élő lakost és 30 családot érint. Az igénylők jövedelmi viszonyok alapján 3-7 mázsa közötti mennyiséghez juthatnak hozzá.

Hódi Szilvia férjével és három gyermekével egy 120 nm-es házban élnek. Ikrei, Luisa és Luca alig két hónapja, szeptember 10-én látták meg a napvilágot, így nekik egész nap melegre van szükségük.

– Nagyon nehéz a téli időszak, különösen, mivel most már öttagú családdá bővültünk. Megigényeltük a barnakőszenet, s mivel én jelenleg nem vagyok keresőképes, beleestünk az összeghatárba. Mindent megteszünk, hogy takarékoskodjunk. Fűtünk gázzal, szénnel, fával és ocsúval is, amit próbálunk beosztani – mondja az édesanya, aki nagy örömmel fogadta a 6,25 mázsa barnakőszén formájában érkezett segítséget.

Molnár József polgármester elmondta, helyi rendeletben szabályozzák a pályázók körét. Családok esetében az egy főre eső jövedelem nem haladhatja meg 75 ezer Ft-ot, egyedül élők esetében pedig 90 ezer Ft volt a felső határ. Emellett a jövedelmi viszonyok alapján tovább differenciáltak, ami az odaítélt mennyiségben játszott szerepet. A programhoz némi önerővel is hozzájárultak. Az önkormányzat mázsánként 500 Ft-ot vállalt, ill. a szállítást is lebonyolították.

– Azt mondhatom, hogy a településen nem romlott a szociális ellátottság. Talán nem túlzás azt állítani, hogy a Szociális Intézmény és Konyha feladatellátásának köszönhetően valamelyest jobb is a helyzet – vélekedett az település első embere. – Ez a program egy újabb lehetőség arra, amivel a nehezebb helyzetben lévőket tudjuk segíteni. Megjegyzem, nem egy egész télire való tüzelőről van szó. Ez a mennyiség egy pici, de fontos segítséget jelent a csabacsűdi emberek számára.

Kiemelt

Fotó: Babák Zoltán Fotó: Babák Zoltán

Meggyújtották a második gyertyát is Csabacsűdön

Csabacsűd

12 egyesület 200 úszója érkezett az őszi versenyre

Sport

Fotó: Babák Zoltán Fotó: Babák Zoltán

Körösön úszó adventi koszorút kapott Szentandrás

Békésszentandrás

Személyi sérüléssel járó balesetek Csabacsűdön és Szarvas külterületén

Csabacsűd

Hirdetés

Archívum

2019. november
h k s c p s v
« okt   dec »
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930  

Kategóriák

Friss

Connect