in

Könyvben is bemutatták a 250 éves Kishegyest

Fotó: Babák Zoltán0
Fotó: Babák Zoltán

Negyed évezred telt el azóta, hogy Békésszentandrásról, akkor még csak Szentandrásról megérkeztek az első telepesek Délvidékre, hogy a törökök alatt elnéptelenedett Bács-ér völgyébe visszahozzák az életet. A 81 katolikus család letelepedéséből született Kishegyes, ami Vigh Rudolf szépanyja családra hagyott írásából kezdődő kutatássorozat után 50 éve talált vissza –immár– Békésszentandrásra.

A könyv a kishegyesi Szó-Beszéd szerkesztőségének a jóvoltából jelent meg. Közülük négyen el is jöttek Szentandrásra: Lakatos János, Toldi Emese, Csőke Márk és Fülöp Valentin (a képeken balról jobbra). Elgondolkodhatunk, hogy az újratelepítések, a 250 év, illetve Békésszentandrás 300 éve hosszú idő-e, ha igen, milyen lépték mellett, fogalmazott Csőke Márk szerkesztő, aki kishegyes történelméből elsőként a település határában 175 éve történt hegyesi csatát emelte ki, ami úgy vonult be a magyar történelembe, mint az 1848-49-es forradalom és szabadságharc utolsó győztes csatája, amiben Guyon Richárd csapatai megfutamították Jelasics túlerőben levő seregét.

A kötet négy fejezetből áll. Az elsőben a kishegyesi-békésszentandrási kötődést dolgozzák fel az újratelepítéstől a kapcsolat újrafelvételéig. A másodikban a település monografikus bemutatására kerül sor a történelem, a kultúra, az egyházak és a sport témáján keresztül. A harmadikban a település íróit, költőit fogják csokorba. Van miről írni, hiszen 52 olyan szerző van Kishegyesen, akinek könyve jelent meg, az újságírókról, interneten publikálókról még nem is beszélve. A negyedik részben a hegyesi díszpolgárokat mutatják be.

A könyvben igyekeztek minél színesebben ábrázolni az eseményeket mind kép–, mind történetanyagban. Csőke Márk elsőként egy házbontás során talált céduláról beszélt, amit 1922-ben Halasi Györgyné rakott a mestergerenda egy üregébe, és amit az esetleges száz évvel későbbi megtalálóknak címeztek. És valóban, majdnem 100 esztendővel később találták meg, amit szerencsére lefotóztak, mert egy hét alatt eltűnt róla az írás.

0

Karatézó Reménységek a Fő Tériben

0

Megyei döntőben a Székely futsal labdarúgó csapata