Connect with us

Békésszentandrás

Szezonzáró pergetőverseny Szentandráson

Fotó: Babák Zoltán
Fotó: Babák Zoltán

A mezőtúri Pinki Horgászbolt támogatásával Veres Imre szezonzáró pergetőversenyt rendezett vasárnap a Kákafoki holtág Békésszentandráshoz tartozó KHESZ kezelésében levő szakaszán. Szegedről, Kisújszállásról, Törökszentmiklósról, Mezőtúrról és Szarvasról tizenöt sportbarát érkezett a két híd közé, illetve a Kiserdő alatti partszakaszra, hogy összemérje vadásztudományát. Vadásztudományát, ugyanis a pergetést inkább vadászatnak tartja az egyik résztvevő az etetéses horgászathoz viszonyítva. Mint mondja, itt vadászként keresik a halat. Egy-egy versenyen akár 10 kilométert is gyalogolnak.

Veres Imre elmondta, még nyári vízállás mellett voltak itt nemrég.

– Két hete voltunk itt még a nagy vízen, nem sok halat fogtunk. Vártuk, hogy lejjebb menjen a víz, hogy újra meg tudjuk szervezni kis vízen is. Úgy néz ki, sokkal több hal lesz, mint a múltkor volt – állapította meg még a verseny fele előtt.

Látván, laikussal van dolga, el is magyarázza a különbséget:

– A nyári és a téli vízállás között horgászszempontból annyi a különbség, hogy az utóbbi, alacsonyabb víznél teljesen másképp mozog a hal. Nem tud kimenni a part alá, nem tud elbújni a nádtorzsában. A süllő, a csuka, a balin ilyenkor kint van a szabad vízen, könnyebb megfogni.

Az általa említett három halon kívül még a szürke harcsa ért a versenyen, de ilyet ezen a napon nem sikerült levadászni, ahogy süllőt sem. Minden halat lemérnek, amit a szervezőkkel vagy a mellette levővel lehitelesíttetnek, majd vissza is engednek a horgász. Teljes hossz ér a versenyen, az orrától a farok végéig mérik és összeadják. Mindenféle méret jön a húszcentistől a hetvenesig. Csukából 3, balinból 16 darabot fogtak.

Arra a kérdésünkre, hogy ezeket a kifogott halakat nem eszik meg, egyszerű válasz jön: a sporttársunkat nem esszük meg.

Az eredmény a nap végére a következőképp alakult: 1. Csőke Pál (158 cm), 2. Sovány Gergő – (143), 3. Galler Ákos (122), 4. Nyeső Csaba (103), 5. Csató Gulliver Gábor (95), 6. Vásárhelyi Lajos (60), 7. Tóthné Csíki Andrea (41), 8. ifj. Vásárhelyi Lajos (38), 9. Cseh Tamás (31.5)

Fotó: Metzker Krisztina és Babák Zoltán

Kiemelt

Fotó: Zentai Péter Fotó: Zentai Péter

Évindító fórumot szerveztek az önkormányzatoknak

Békésszentandrás

Szín Bence, Szín Csaba, Erdélyi István, Szvoreny Tamás és Babák Mihály (Fotó: Babák Zoltán) Szín Bence, Szín Csaba, Erdélyi István, Szvoreny Tamás és Babák Mihály (Fotó: Babák Zoltán)

Az idén a TOP65 adófizetőt köszöntötték Szarvason

Gazdaság

Az edzőterem látványterve Az edzőterem látványterve

Százmilliós karatés létesítményfejlesztés kezdődik Szarvason

Sport

Zalai Mihály Zalai Mihály

Békés megye is képviseltette magát Háromszéken

Békés megye

Hirdetés

Archívum

2019. december
h k s c p s v
« nov   jan »
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031  

Kategóriák

Friss

Connect