in

Bukfenceztek, cigánykerekeztek, fekvőtámaszt nyomtak a gyerekek a télapónak

Fotó: Hegedűs Éva0
Fotó: Hegedűs Éva

A Nap utcai székház kicsinek bizonyult volna, ezért új, tágasabb helyszínen fogadta izgő-mozgó vendégeit Szarvas Város Barátainak Köre. A szervezők belépőként egy tábla csokoládét szedtek, amit később a jótékonysági csomagokban helyeznek el. Emellett a családok süteményekkel, üdítővel és szendviccsel felvértezve érkeztek, amiből jutott bőven a szomszédos asztaloknál ülőknek is.

Az „előzenekart” ezúttal a Kunszentmártoni Alapfokú Művészeti Iskola igazgatóhelyettese, Cseh-Nicky Nikolett jelentette, akivel először találkozhatott a baráti kör közönsége. (Az énekesnő egyébként korábban már többször megfordult Szarvason, sem a Zenepavilon, sem pedig a Vízi Színház deszkái nem ismeretlenek számára – szerk.)

Az előadó az első perctől elvarázsolta a gyerekeket, akik közül többen köré sereglettek, és együtt énekelték a slágereket. Az egyik legnagyobb sikert Halász Judit klasszikusa, a Vannak még rossz gyerekek c. dal aratta, aminek a refrénjét önfeledten kiabálták a huncutkák.

– Nagyon sűrű ez az időszak. Már november közepétől vannak felkéréseink, és ez minden évben így van. Számítunk rá, és nagyon várjuk mindig az év végét. Előfordul, hogy hétköznap is megyünk, főleg idősekhez, bentlakásos otthonokba. Igyekszünk mindig a műsoron frissíteni, hogy mindenki új élményekkel gazdagodhasson – árulta el az Mikulás napi klubest vendége.

Mint megtudtuk, az énekesnő tehetségét októberben, a Szolnok TV által hirdetett táncdalfesztiválon is bizonyította. A Terjéki Kata, Soltész Rezső, Dózsa Mátyás és Vincze Lilla által zsűrizett versenyen az ő produkcióját találták a legjobbnak, így első helyezéssel tért haza. A folytatást a december 15-i gálaműsor jelenti Kunszentmártonban, amelynek a meghívott művésze Poór Péter lesz.

Az utolsó akkordokra a télapó is betoppant, és alaposan kifaggatta a gyerekeket. A legtöbben egy-egy dallal vagy verssel készültek neki, de voltak olyanok is, akik egy akrobatikus mutatvánnyal vívták ki a nagyszakállú elismerő pillantását.

– Pénteki napokon vannak a havonta megrendezésre kerülő klubestjeink. Ez most pont kapóra jött, hiszen épp december 6-ra esett. Nagyon nagy öröm számunkra, hogy most is több mint húsz apróság fogadta el a meghívásunkat, és a szülőkkel, nagyszülőkkel közösen egy többgenerációs közösség alakult ki – nézett végig a mosolygós gyerekseregen Zsapkáné Csasztvan Zsuzsanna, a baráti kör elnöke.

A lurkók többsége azonnal kibontotta a rejtélyes piros csomagot, és az asztalra borította a tartalmát. Voltak olyanok is, akiket a mesebeli hőssel való találkozás úgy elvarázsolt, hogy még sokáig a hatása alatt voltak.

– Én is a jófiúk közé tartozom. Lehet, hogy néha rosszalkodom, de csak egy ilyen iciri-picirit – mutatja a hüvely és a mutatóujja közötti alig látható résre a második osztályos Dani. – Az iskolában mindig szót fogadok, csak anyánál fordul elő néha, hogyha szól, még üldögélek egy kicsit, játszom, és csak később megyek.

A télapó végül útra kelt, de megígérte, hogy jövőre is külön figyelmet szentel a baráti körös gyerekeknek.

0

Szalagavató a Székelyben

Fotó: Hegedűs Éva0

A kézműves tehetségeknek engedett teret a Szarvasért Alapítvány