in ,

Büszkén zárhatták az évet a kajakosok

Schmidt Gábor (Fotó: Babák Zoltán)0
Schmidt Gábor (Fotó: Babák Zoltán)

„Sikeresnek mondható évet tudhatunk magunk mögött, a nemzetközi eredmények kárpótoltak bennünket a bajnokságok szerényebb helyezései miatt – mondta egyebek mellett Szűcs Mihály elnök, a Szarvasi Kajak-Kenu Klub pénteki évzáró összejövetelén.

A Gyermekélelmezési Nonprofit Kft. Rákóczi úti ebédlőjében megtartott rendezvény annyiban tért el a korábbiaktól, hogy azt az újév első hetei helyett már karácsony előtt megtartották. A napirendi pontok azonban a korábbiakhoz igazodtak, és díszvendégekből sem volt hiány. Megjelent Dankó Béla országgyűlési képviselő, a honi szövetség elnöke, Schmidt Gábor, illetve szakmai igazgatója, Boros Gergő, a várost pedig Babák Mihály polgármester, Molnár Etele alpolgármester, valamint Kiss Attila sportbizottsági elnök képviselte. Bodonyi Dóra világbajnok, Bogár Gábor és Kuli István jóvoltából a klub saját nevelésű válogatott versenyzői is visszatértek egykori sikereik színhelyére, miként Kós Benedek is jelen volt, aki az egyesület által kapott plusz támogatásnak köszönhetően, az első olyan világbajnoki induló volt Szegeden, aki felnőttként a szarvasi klub színeiben ülhetett kajakba.

Az est felvezetéseként Dankó Béla kért szót, akit egy másik rendezvény szólított el. A képviselő a gratulációja mellett a sport jelentőségét hangsúlyozta, kiemelve, hogy az elmúlt 9 évben hazánkban megduplázódott az igazolt sportolók száma, ami mára eléri a negyedmilliót. A többségükből ha nem is lesz élversenyző, de aki belekóstol valamilyen sportágba, azt többnyire élete végéig elkíséri a sport szeretete.

A folytatásban Szűcs Mihály elnök számolt be a 2019-es munka eredményeiről, illetve ismertette az egyesület sportágon belül elfoglalt pozícióját. Ebből megtudhattuk, hogy a klubok közötti országos pontversenyben a tavalyi 35. helyhez mérten egy pozíciót sikerült javítaniuk a versenyzőiknek. A szakmai munka idén is két csoportban folyt, Bátor Györgynek Pecznik Réka és Molnárné Krajcsovicz Magdolna volt a segédje, Nyerges Attila pedig Rohony Balázzsal karöltve irányította a fiatalokat, majd miután a fiatal edző év közben Szegedre „igazolt”, Szitó Szabolcs vette át a feladatait. Kiderült az is, hogy maradéktalanul elvégezték az eltervezett feladatokat, beleértve a versenyeztetést, a Körös Kupa-Sándor Tamás emlékverseny lebonyolítását és a fejlesztések végrehajtását.

Az elnök büszkeséggel beszélt az idei szegedi világbajnokságról, melyen az egyesület öt saját nevelésű versenyzője képviselhette eredményesen a magyar színeket, és öregbíthette a magyar kajak-kenusport hírnevét a világban. A sportolókat augusztus végén egy remek hangulatú családi nap keretében köszöntötték a vízitelepen, a rendezvényből pedig szeretnének tradíciót teremteni.

A szakmai beszámolót követően Dobruczky Zsolt tiszteletbeli elnök tartott rövid gazdasági tájékoztatót a klubon belüli tevékenységről. A költségvetés főbb bevételi és kiadási tételei mellett említést tett az eszközpark további fejlesztéseiről, melynek jóvoltából valamennyi edző önálló motorcsónakkal tud dolgozni. Arról a 25 milliós beruházásról is szó esett, amely a vízitelepen található lapos tetős épület tetőterének kiépítésére szolgál. A projekt második fázisa tavaszra valósul meg, de lesz még egy harmadik, hasonló volumenű ütem is.

A beszámolók sorát Bátor György és Nyerges Attila vezetőedzők folytatták, akik a tanítványaik legfontosabb éves eredményeit ismertették, képes illusztrációkkal gazdagítva.
A vendégek nevében Schmidt Gábor szövetségi elnök, valamint Kiss Attila, az Ifjúsági- és Sportbizottság elnöke méltatta az egyesületen belüli szakmai munkát és annak fontosságát. Az összejövetel hivatalos része az edzők és a legeredményesebb sportolók megjutalmazásával zárult. Ebből az ötszörös világbajnok, Bodonyi Dóra is aktívan kivette a maga részét, akit a közelmúltban, 26 évesen a sportág örökös bajnokává avattak.

Bakulya Mihály

Fotó: Hegedűs Éva0

Idén is jó helyre került az MSZP Jézuskájának ajándéka

0

Idegen nyelvi karácsony a Gyakorlóban