Connect with us

Békésszentandrás

Isten éltessen, Valami!

Fotó: Bődi Eti
Fotó: Bődi Eti

Szinte hihetetlen, hogy eltelt egy év a Valami indulása óta! Bár manapság annyi tennivalónk van, hogy észrevétlen telnek az évek… Pontosan ez volt az egyik célja indulásakor a Valaminek, hogy a közös alkotó délutánok révén megálljunk, lelassuljunk, kiszakadjunk a modern kor diktálta pörgésből, rohanásból.

Cziglédszky Mariann, a Valami egyik fő mozgatórugója elmondta, hogy az elmúlt egy évben közel egy tucat saját rendezvényük volt és számos más megmozduláson is részt vettek. A cél továbbra is nagyon egyszerű – és szerintem ebben rejlik az alkotóműhely töretlen népszerűsége, nevezetesen – alkossunk valami jót, szépet, beszélgessünk, hasznosítsunk újra tárgyakat, tanítsuk egymást, adjunk át egymásnak technikákat, ötleteket és legyünk együtt.

Mariann összegzésében az elmúlt egy évben nagyon sok pozitív visszajelzést kaptak, illetve számos támogatást. Továbbra is várják a felajánlásokat, tárgyi és technikai értelemben, ha lehet, akkor a pénz kihagyásával. Az egyik nagy álmuk is valóra vált: a Békésy Helytörténeti Egyesület segítségével megvehettek egy olyan sütő-főző berendezést, amellyel majd terveik szerint ételkészítős alkalmak is lehetnek. Ennek megvalósulásához pedig egy hűtő is kell, jelenleg erre gyűjtenek.

A távlati tervekről Mariann csak annyit árult el, hogy a nagy népszerűségnek örvendő kézműves délutánok mellett szeretnék megcélozni a kamasz korosztályt is, szeretnék őket is bevonzani egy-egy számukra is érdekes tevékenységgel. A Valami pedig nemcsak a 4 fal között elérhető, hanem Kézműves Adventi Vásárok formájában is, a szentandrási Piactéren, ahol nemcsak árusítani és vásárolni, hanem beszélgetni és sütizni is lehetett.

A népszerűség pedig magával hozhat változásokat is: elképzelhető, hogy új, tágasabb helyszínen várják majd az alkotni, beszélgetni vágyókat. De nemcsak részt venni lehet, hanem bemutatni is egy-egy technikát.

Egy biztos: ha ilyen szívvel-lélekkel fog működni a Valami továbbra is, akkor lesz majd beszámoló a tizedik és a századik szülinapról is. Lehet, azt már nem én fogom írni… J

Isten éltessen, Valami!

Kiemelt

Fotó: Zentai Péter Fotó: Zentai Péter

Évindító fórumot szerveztek az önkormányzatoknak

Békésszentandrás

Szín Bence, Szín Csaba, Erdélyi István, Szvoreny Tamás és Babák Mihály (Fotó: Babák Zoltán) Szín Bence, Szín Csaba, Erdélyi István, Szvoreny Tamás és Babák Mihály (Fotó: Babák Zoltán)

Az idén a TOP65 adófizetőt köszöntötték Szarvason

Gazdaság

Az edzőterem látványterve Az edzőterem látványterve

Százmilliós karatés létesítményfejlesztés kezdődik Szarvason

Sport

Zalai Mihály Zalai Mihály

Békés megye is képviseltette magát Háromszéken

Békés megye

Hirdetés

Archívum

2019. december
h k s c p s v
« nov   jan »
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031  

Kategóriák

Friss

Connect