Connect with us

Oktatás

A kultúra kötelez

A magyar kultúra napján a Himnusz születését ünnepeljük, melyre emlékezve 2020. január 17-én a Székács József Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium tizennyolcadik alkalommal hirdette meg a Kölcsey Ferenc versmondó és népdaléneklési versenyt, illetve a hozzá kapcsolódó rajz- és fotópályázatot.

Az orosházi és környékbeli diákok mellett az ország evangélikus iskoláiban tanulók, valamint a határon túli testvériskola növendékei vettek részt a versenyen.  A versmondók és az énekesek életkor alapján három-három, a képzőművészeti alkotást benyújtók pedig két kategóriában mutatták meg, mire képesek.

A versmondó versenyen minden évben egy kötelező és egy szabadon választott művel indulnak a jelentkezők. Idén Vörösmarty Mihály Szózata mellett a nemzetféltést, a nemzet jövője iránti aggódást bemutató verssel kellett készülniük a diákoknak a Trianoni békediktátum megkötésének 100. évfordulója kapcsán. Iskolánkat Karai Noémi Reményik Sándor Eredj, ha tudsz, és Lénárt Zsombor Reményik Sándor Nem nyugszunk bele című versével képviselte. A felkészülést Hovorkáné Hegedűs Hajnalka segítette.

A népdaléneklési versenyen szereplőknél szintén a hazaszeretet, a magyarság érzése került előtérbe, a rajzpályázatra pedig Nemzeti összetartozás – logóterv vagy Összetartozunk – tematikus rajz készítésével lehetett nevezni. Énekeseink, Csire Vivien és Gombkötő Réka voltak, akik a Csángómagyar és az Elindultam szép hazámból című kötelező énekek mellett a Zöld erdőben, zöld mezőben kezdetű, illetve az Az hol én elmegyek című műveket adták elő. Felkészítő tanáruk Paraszt Attiláné volt.

Iskolánk tanulói kiváló eredményeket értek el a versenyen.

Versmondásban Lénárt Zsombor 2. helyezést, népdaléneklésben Gombkötő Réka 1. helyezést ért el, Csire Vivien pedig különdíjat kapott. Tematikus rajz kategóriában Gál Zsófia 2., Bagócsi Jázmin 3. helyezett lett, Szrnka Katinka különdíjban részesült. Logo terv kategóriában Gódor Sára 1., Terhes Flóra 2. helyen végzett, a fotó pályázaton 1. helyet érdemelt Pozderka Zsombor (A magyarok kenyere), 2. helyet pedig Dürgő Csaba (Trianon angyala) lett. A felkészülést Buzás Mihály irányította.

A verseny méltó módon emlékezett meg a magyar kultúráról, s megerősítette a jövő nemzedékét abban a hitben, hogy érdemes ápolni hagyományainkat. Ezen a napon tanárok, diákok, valamennyien sokat tettünk azért, hogy jövőre újra versek, dalok, művészeti alkotások jelezzék elkötelezettségünket tárgyi és szellemi értékeink iránt.

Hovorkáné Hegedűs Hajnalka

Kiemelt

Korona vs. Gólgyártók (Fotó: Babák Zoltán) Korona vs. Gólgyártók (Fotó: Babák Zoltán)

Megállíthatatlan a Korona

Sport

Bozán Hanna, Fabó Csenge, Bencze Zorka, Opavszky Márk és Podani Milán (Fotó: Babák Zoltán) Bozán Hanna, Fabó Csenge, Bencze Zorka, Opavszky Márk és Podani Milán (Fotó: Babák Zoltán)

Bencze Zorka és Opavszky Márk a 2019-es év legjobbja

Sport

Fotó: Babák Zoltán Fotó: Babák Zoltán

Boldog kisgyermekek a Cervinusban

Szarvas

Farsangoljunk hat hetet, míg elűzzük a telet

Oktatás

Hirdetés

Archívum

2020. január
h k s c p s v
« dec   feb »
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031  

Kategóriák

Friss

Connect