in

Lelki megújulást ígérnek a zarándokvonatok

Fotó: Hegedűs Éva0
Fotó: Hegedűs Éva

A kezdeti időszakban főként Kárpát-medencei és közép-európai desztinációkat megjelölve szervezett utazásokat a Misszió Tours. Az első zarándokvonat kereken tíz éve, 2011-ben robogott végig a síneken, célállomásként Lengyelországot megjelölve. Székely János, szombathelyi megyéspüspök ötlete akkor olyannyira túlszárnyalta a várakozásokat, hogy a járatok azóta minden évben útra kelnek, s az országhatáron innen és túl már számos útvonalat bejártak.

– A vonatoknak van egy különleges varázsuk. Sokkal többen járnak busszal és más járművekkel, de amikor együttesen nyolcszáz, ezer vagy akár annál is több ember utazik, akkor a részvevőkre is van egy közösségteremtő ereje, illetve kifelé is üzenetet hordoz – vélekedett Budai László, a Misszió Tours ügyvezető igazgatója február 7-én, a Békésszentandráson tartott előadáson.

Rövid visszatekintésként elmondta, 2012-ben egy „imádkozó vonat” felkerekedett Csíksomlyóba is, egy évvel később pedig Máriazellt választották úticélul. Ez a kör bővült ki többek között Medjugorje-val, ahová ősszel már harmadik ízben érkezik meg a zarándokvonat.

Hangsúlyozta, az utazásokat nem csak katolikusoknak kínálják, hanem mindazoknak, akik lelki megújulásra vágynak. Tapasztalataik szerint ugyanis nem csak a zarándokhelyeken töltött időszak jelent élményt a velük utazóknak, hanem az odáig vezető út is elgondolkodtatja őket. Az ott töltött órák alatt közösen imádkoznak, rádiót hallgatnak, énekelnek, az ún. „csendes fülkékben” pedig igénytől függően lelki beszélgetésekre, elmélyülésre vagy akár szent gyónásra is sor kerülhet.

Az előadáson megjelenteket Nagy Gábor köszöntötte, aki feleségével közösen már több zarándokvonaton önkéntesként segédkezett. Ennek részeként minden alkalommal egy vasúti kocsi tartozott a felügyeletük alá, és ők gondoskodtak a zarándokok mindennapi ellátásáról és kalauzolásáról.

– Az egymás után felcsendülő énekek, imák minket is megérintenek. Úgy érzem, hogy jobb helyzetben vagyunk, mint az utazók, mivel sokkal több pluszt kapunk. Nem csak a lelki megújulást éljük át, hanem a rendszeres gondoskodás révén mi is többek leszünk. Nem csoda, hogy hazatérve mindig alig várjuk a következő zarándokvonat indulását – idézte fel Nagy Gáborné Ágika az utazások során gyűjtött élményeit.

A rendhagyó előadásnak a Körös Művelődési Ház nagyterme adott helyet. Az előadó megható és olykor szívszorító történetekkel fűszerezte mondandóját, amelynek végkicsengéseként elhangzott: a zarándokvonatok kivétel nélkül mindenkire hatással vannak.

Idén három célállomás közül választhatnak a lelki megújulásra vágyók. Május végén a Boldogasszony zarándokvonat kerekedik fel Csíksomlyóba, egy hónappal később pedig a Fekete Madonna zarándokút veszi kezdetét. Az év második felében a Medjukorjébe tartó szerelvény is kigördül az állomásról, fülkéiben válaszokat kereső, hívő és hinni akaró utasokkal.

Gilanné Radványi Rózsa, Czesznak János és Bracsok Szabolcs (Fotó: Babák Zoltán)0

Teljes az egyetértés a csabacsűdi testületben

Fotó: Babák Zoltán0

Gólban gazdag mérkőzések a rájátszás 5. fordulójában