in ,

Na melyik a legjobb suli?

0

A címbeli kérdés 2020. február 14-én 19 óra 22 perckor hangzott el a Cervinus Teátrum előcsarnokában. Ott és akkor, azon a délutánon és koraestén került megrendezésre a Benka Gyula Evangélikus Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola felső tagozatának ez évi, soros, ám mégis kicsit rendhagyó farsangi műsora és mulatsága.

Húsz évvel ezelőtt, 2000 szeptemberében nyitotta meg kapuit – iskolateremtő munka eredményeként – a Benka Gyula Evangélikus Általános Iskola, vagyis az idei a huszadik tanévünk, ez volt a huszadik „evangélikus farsangunk”.

a 2020-as farsang margójára

A huszadik évforduló miatt a 2000-es év különlegesen kedves számunkra, így az est programja, az osztályok műsorai, a köszöntő- és konferáló szövegek mind-mind igyekeztek a húsz évről, az indulás évéről és az utána következő úgynevezett kétezres évekről szólni. Lássuk, hogyan is zajlott ez a kissé rendhagyó délután és este!

Két felvonásos műsorunk mindkét részét keringő nyitotta meg, valamint az első részt keringő is zárta. Igen, egy este három keringő, hisz három nyolcadik osztályunk van. Az est kezdetén a 8.a, az első felvonás végén a 8.b, a második rész elején pedig a 8.c osztály mutatta be hagyományos farsangi táncát, a bécsikeringőt. A 63 végzős három blokkban előadott első bálos produkciója felváltva csalt mosolyt, meghatottságot és büszkeséget a jelen lévő hozzátartozók és pedagógusok arcára. A keringőt az idei évben is Himerné Duló Erika tanította be az osztályoknak, kinek ez volt benkás pályafutásának 14. olyan éve, amikor ő álmodhatta meg a végzősök farsangi keringőjének a koreográfiáját. Valószínűsíthetően, a nem túl távoli jövőben a 20-at is ugyanolyan hálás szívvel fogják megköszönni az akkori végzősök, mint az ideit a mostaniak.

A délután „kettes számú főszereplői” a legkisebb felsősök, az ötödikesek voltak. Az idei tanévtől az intézmény, mint művészeti alapiskola (is) folytatja működését. A szokásoknak megfelelően a „legkisebb nagyok” a farsangi ünnepkör néphagyományainak felelevenítésével töltötték meg előadásukat. A szokások és az újdonság (a néptánc tanszak) ötvözete meghozta a remélt eredményét, tanulóink Oláh Márkó és Nemcsényi Aliz néptáncoktatók segítségével egy végtelenül látványos és kirobbanóan sikeres produkciót mutattak be.

És a többiek? A 6.a, az első nyelvi osztály angol nyelven adta elő műsorát, melynek gerincét a nyelv, a zene és gyermeki macska-játék adta, vegyítve némi, az angol kultúrára jellemző humorral. A 6.b az elmúlt húsz év zenéiből állított össze egy zenés-mozgásos produkciót, a 6.c–t pedig Békés Márta tanító és költőnő Iskolabolygó című kötete ihlette meg, amikor korunk iskolájáról mondott véleményt gyermek szemmel. A 7.a osztály Michael Jackson egyik népszerű számára mutatott be egy küllemében és hangulatában is „katonás”, nagyon hatásos és mutatós koreográfiát. A 7.b az idén táncba kezdett, a tanulók által létrehozott műsorszámot látványossá tette az UV lámpa és a szerepet kapott osztályfőnökük is. Mindkét osztály műsorán érződött, hogy a színpadon jelen lévő hetedikesek immár képesek átvenni (és akarják is) a jövő végzőseinek megtisztelő szerepét.

Az osztályprodukciók után a teremben fokozódott a feszültég, érződött, hogy közel az este vége, az események mintha egyre gyorsabban követték volna egymást. Előbb Gombkötő Réka zongorázott és énekelt egy lírai dalt, majd a Kid DANCE csoport mutatta be a Queen együttes zenéjére álmodott táncát. A zárószámot a Luther Tehetségműhely produkciója készítette elő, ők kedvenc musicaljukból, a Rómeó és Júliából énekeltek és táncoltak egy részletet, ezúttal a harag és a gyűlölet ellen protestáltak. Végül következett az utolsó produkció: az a műsorszám, melyet az est diák- és felnőtt műsorvezetői a következőképp konferáltak fel: EGYÜTT A BENKA, EGYÜTT, MINDIG EGYÜTT. Igen, a finálé arról szólt, amiről az előző húsz év. Az énekkar és az intézmény húsz osztályának gyermekképviselői fejezték ki kötődésüket és elhivatottságukat az intézmény és egymás iránt egy kedves és nagyon látványos, Paraszt Attiláné által betanított műsorszámmal, melynek végén ők és a teljes nyolcadik évfolyam a színpadon demonstrálta egyik legfőbb értékünket, az egységet.

A műsor után jöhetett a bálozás-bulizás. Szlovák Norbi négy perc alatt (és ez nem túlzás!) varázsolt olyan hangulatot a Cervinus előcsarnokába, amely  egészen a rendezvény végéig, nem lankadt, csak fokozódott. Az energia pótlásáról a szokás szerint a tanulók jelen lévő szülei gondoskodtak. Köszönjük az ők és valamennyi résztvevő, támogató segítő munkáját is.

Ja! És hogy mit és miképp válaszolt a nagy számú diákság a Norbi által feltett és a címben idézett kérdésre. Egyöntetűen és szívmelengetően szólt a tanulók hangorkánja: A BENKAAA!

Benka DÖK

Szegedi megmérettetésen U10-es jégkorongozóink

Sükösd Attila, Neumann Péter és Hajduch Nándor0

Bronz és ezüst a somogyjádi kadet válogatóról