in ,

Sportolóként és emberként is példát mutat Szántosi Dávid

Szántosi Dávid (Fotó: Babák Zoltán)0
Szántosi Dávid (Fotó: Babák Zoltán)

Az asztalitenisz egyik legnagyobb ígérete, Szántosi Dávid volt a Szarvasi Könyvtár vendége. A mindössze 13 esztendős szarvasi tehetség a legutóbbi összesítés szerint a világranglista 39., az európai ranglista 22. helyét foglalja el, a serdülők között pedig az első helyen áll. A tabellát némileg módosítja a múlt hétvégén rendezett utánpótlástorna, ahol párosban Lei Balázzsal a dobogó 3. fokára állhattak fel. Egyéniben Dávid az 5. helyen végzett, amelynek köszönhetően újabb értékes helyekkel került előrébb a tabellákon. Beszélgetőtársa Fest Attila volt, aki edzőként közel nyolc éve egyengeti tanítványa útját.

Baginé Tóth Erika könyvtárvezető köszöntőjében elmondta, közel nyolc hónapja szervezik a találkozót, de a sportoló zsúfolt időbeosztása megnehezítette a végleges dátum kijelölését. Mindazonáltal az intézmény Fest Attila révén lépésről lépésre követi az ifjú reménység karrierjét, mivel az edző gondosan gyűjti a Dávidról szóló újságcikkeket, a fénymásolást pedig náluk végzi.

A kezdetekről szólva kiderült, Dávid még csak nagycsoportos óvodás volt, amikor először fogott a kezébe ütőt. Ez akkoriban ritkaságszámba ment, mivel többnyire 10-12 éves korban kezdtek el a sportággal ismerkedni. Az első emlékezetes adogatás a család teraszán történt, ahol már megcsillogtatta a tehetségét.

– A pörgetés a pingpongban szinte a legnehezebb. Annak a kezdő mozdulata az ún. felhúzott labdák. Azt vettem észre, hogy a Dávidka az egyik labdamenetben huszonnyolcszor húzta fel a labdát. Rögtön meg is jegyeztem a nejemnek, hogy ez nem semmi, itt valami történik. Tehát már akkor láttam, hogy rettenetesen ügyes, és elkezdtünk közösen dolgozni – idézte fel az első emlékezetes pillanatokat a sportnagypapaként is becézett mester.

Dávid már 7-10 éves kora között több szerbiai, romániai nemzetközi versenyen megmérettette magát, ahol szinte mindig első helyezéssel tért haza. Akkortájt készült vele az első televíziós interjú is, amelyben a riporter úgy fogalmazott, hogy Szerbiában már jobban ismerik Dávidot, mint Magyarországon.

– Veszíteni senki nem szeret, ezért az mindenképp segített, hogy az elején sok győzelmet arattam – beszélt a sportág iránti egyre mélyebb elköteleződésről a rendkívül szerény asztaliteniszező. – Emlékszem, az elején volt olyan, hogy sírtam, amikor kikaptam. De idővel megismertem a konkurenciát, s az hajtott előre, hogy ne érjenek utol, illetve felzárkózzam azokhoz, akik jobbak nálam – egészítette ki a gondolatsort, hangsúlyozva, hogy már a kezdetektől szívesen járt el az edzésekre, és szinte egyetlen alkalmat sem hagyott ki.

A beszélgetésből kiderült, Dávid akaratereje és kitartása még a legnehezebb időszakokon is átsegítette. Fest Attila szerint az egyik meghatározó pontot egy bükki verseny jelentette, amelyen a sportoló három országos bajnokot is maga mögé utasított. Ekkor meghívást kapott az ifjúsági újonc válogatottba, ahol egyszerűen nem talált legyőzőre. Hatalmas lelki erejéről tanúskodik az is, hogy 2015-ben történt síbalesetét követően sem hátrált meg, hanem edzője speciális edzésmódszerét követve vissza tudta magát verekedni a legjobbak közé.

Mindennapjai szigorú menetrend szerint telnek, és csak ritkán engedhet meg magának egy kis pihenőt. A támogató hátteret családja, iskolája és edzőpartnerei jelentik. Mellettük Fest Attiláné Erzsike nénire is mindig számíthat, aki nyugalmazott pedagógusként gyakran segít neki a tanulásban és a mindennapi teendők elvégzésében.

A hetedikes tanuló a sportsikerek ellenére rendkívül racionálisan gondolkodik. Tervei között szerepel a közgazdász diploma megszerzése, tudását pedig a családi vállalkozásban szeretné kamatoztatni. Emellett az ütőt sem szeretné elengedni, mert edzőjével együtt szentül hiszi, hogy Szarvast belátható időn belül Eb-n, vb-n vagy akár a sportolók legnagyobb álmát jelentő olimpián is képviselheti.

0

Szuper jó szlovákos farsang

Befejezte az Orosházi Kórház ellenőrzését az Állami Számvevőszék