in

Horgolásban mindig lehet valami újat tanulni

Fotó: Babák Zoltán0
Fotó: Babák Zoltán

Horgolásban mindig lehet valami újat tanulni, tudtam meg szombaton a Városi Könyvtárban. Pláne annak, akinek a rövid pálca, a ráhajtásos pálca nem mond semmit, mint jelen sorok írójának, de aztán egy rövid gyorstalpaló fogalomtisztázás után valamennyire képbe hozott Rimavecz Mihályné, Ági, akit a lányai leptek meg azzal, hogy szerveztek neki egy alkalmat, amin bemutathatja a kézimunka eme változatának a szépségeit. Lányai, Kinga és Enikő vette fel a tudta nélkül a kapcsolatot Baginé Tóth Erikával, a Városi Könyvtár vezetőjével, mert tudta, hogy édesanyja nagyon szeret horgolni, és szívesen tovább is adná horgolótudását. Erika örömmel bólintott, így szombaton népes társaság jött össze az első foglalkozásra.

– Mindig is gondoltam arra, hogy szívesen átadnám, amit tudok. Ezek nem titkok, ezek jó dolgok, ez egy jó elfoglaltság, idősebbeknek pláne. Az agyat elég rendesen megmozgatja, itt számolni kell, oda kell figyelni, nagyon jó arra, hogy eltöltsük azt az időt, amit esetleg semmittevéssel vagy fészbukozással töltenénk el – mondta a mondat végén megváltozott hangsúllyal, amiben benne is volt a véleménye a közösségi platformról, bár ha jól vettem ki, akkor már a horgolóknak alakult egy Messenger-csoport.

Iskolás kora óta tud horgolni, de csak az utóbbi 10-12 évben horgol intenzíven, és valóban szívesen osztja meg bárkivel azt a tudást, aminek hosszú évek alatt a birtokába került.

Az ilyen tudástranszfer témája az alapok, a láncszemek és az egyes pálcák elsajátítása volt, de a hölgyek már kacsingattak a bonyolultabb dolgok felé. Ahogy azt Ági elmondta, a legnépszerűbbek a csipkék és az angyalok, de nagyon divatosak ma a horgolt ruhák, de kosarakat, tárolóedényeket is lehet készíteni ezzel a technikával.

– Nem gondoltam volna, hogy ennyien eljönnek, de nagyon örülök, hogy még mindig szeretnek kézimunkázni az emberek – jelentette ki mintegy két óra múlva, a foglalkozás végén.

Baginé Tóth Erika megjegyezte, hogy ilyen lehetett régen egy alkotókör, vagy egy kézimunkakör, amikor mindenki dolgozott, miközben zajlottak a beszélgetések – mondta Erika.

A következő összejövetel március 21-én lesz. Be lehet csatlakozni a csoportba, de azok, akik kihagyták az első alkalmat, addigra pótolják be házi feladatként a pálcatípusokat! Persze ez csak vicc, hiszen Ági biztosan szívesen segít az újaknak is a nulláról kezdeni.

Fotó: Hegedűs Éva0

Szarvasi sportolót támogatnak a Négy évszak futóverseny bevételéből

0

Partneriskolai megállapodást kötött a Vajda a Ludovikával