A Körös-szögi Civil Fórum Egyesület és Szarvas Város Barátainak köre közös gyermeknapot és játékkiállítást szervezett pénteken délután a Damjanich utcai civil házban. A kistérség különböző településeiről érkezett gyerekek a...
Dr. Jeney Zsigmond megbízott főigazgató szerda délelőtti megnyitójával vette kezdetét a XXXVII. Halászati Tudományos Tanácskozás. A Halászati és Öntözési Kutatóintézet, ill. a hazai halas szakma talán legrangosabb hazai tudományos...
Vásárlókkal és árusokkal egyaránt beszélgettünk ma reggel a szarvasi piacon. A vevők szerint a választék és az árak is megfelelőek. Az árusok viszont úgy látják, a „hóvége” már nagyon...
Az április közepén megrendezett megyei aquatlon döntő után, biztató előjelekkel készültek a szarvasi úszók a egri országos döntőre. A hat főből álló csapat korán indult a 9-kor kezdődő döntőkre....
Szarvason hosszú évek óta nagy problémát jelentenek a parlagon hagyott, elhanyagolt zártkertek. A megoldást egyelőre még nem sikerült megtalálni. A Maczó-zugban, Mótyóban, Szappanosban, Nyúlzugban és más területeken sok száz...
Ahogy azt dr. Puskás János Szent István Egyetem Gazdasági, Agrár- és Egészségtudományi Karának dékánja elmondta, ahhoz, hogy valaki mezőgazdasági tevékenységet folytathasson alapfeltétele az, hogy valamilyen szakirányú mezőgazdasági, pl. aranykalászos...
Eddig több, mint egymillió forint adomány gyűlt össze az Ótemplom tetőszerkezetének javítására – tudtuk meg Lázár Zsolt esperestől. Mint megírtuk, az Ótemplomi Evangélikus Egyházközség május 19-re áldozati vasárnapot hirdetett...
A Benka Gyula Evangélikus Általános Iskola és Óvoda a Tehetségpont pályázatának köszönhetően idén először rendezett egyházi fenntartású iskolák számára úszóversenyt. A meghívásra 4 iskola jelezte részvételi szándékát a május...
Arról az oldaláról ismerhették meg Benkő Gézát a színházbarátok szerda este, amiről eddig nem volt tapasztalatuk. Benkő Gézát ismerjük már a színpadról, ismerjük a Jóban rosszban című tévésorozatból, de...
Egy törvénymódosítás miatt júliustól az önkormányzatok már nem láthatnak el közszolgáltatási feladatot. Ez indokolta a 100 százalékban önkormányzati tulajdonú Csabacsűdi Szolgáltató Kft. létrehozását. A gazdasági társaság vezetésével Válkovszki Mihályt...
Copyright © 2013 Newjság
