in

Karate Roadshow: Brachna Bence teljesített a legjobban

A Karate Roadshow dunaújvárosi állomásán a Vajda Péter Gimnázium új diákja a 120 résztvevőből a legjobbnak bizonyult.

Tavaly a Sportoló Nemzet támogatásával indítottja útjára a Magyar Karate Szakszövetség azt a rendezvénysorozatot, melynek során a versenykarate az ország öt nagyvárosába jutott el, több mint 600 karatesportolónak biztosítva lehetőséget arra, hogy az ország legeredményesebb versenyzőivel edzhessen. A kurzust S.Kovács Ádám, Papp Miklós, Tóth Beatrix és a szarvasi Ruzsinszki György irányította.

Az edzésvezetők úgy sarkallták a legjobb teljesítményre a résztvevőket, hogy S.Kovács Ádám, aki a legeredményesebb magyar versenyző, minden helyszínen kiválasztotta a két legígéretesebb fiatal tehetséget. Ők lehetőséget kaptak arra, hogy edzőtermében egy szűk körű hétvégi speciális versenyfelkészülésen vehessenek részt, lökést adva ezzel fejlődésüknek. A szarvasiak közül Lipták Tibor, Brachna Bence és Melis Erik 3 állomáson is részt vett, aminek eredményeként jól láthatóan fejlődött technikáik színvonala, valamint az itthoni edzéseken is érezhető, hogy merítettek a profi edzésmentalitásból. Az utolsó előtti komáromi helyszínen Brachna Bence, a Szarvasi Harcművész és Küzdősport Egyesület sportolója remek formát mutatott, hamar fel is hívta magára S.Kovács figyelmét, és mivel motivációja nem lankadt a későbbiekben sem, az utolsó edzést követően kiérdemelte a meghívást.

Brachna Bence, Ruzsinszki György, Melis Erik, S. Kovács Ádám, Sindel Márk, Lipták Tibor
 

Vélemény, hozzászólás?

Ősbemutató volt Szarvason!

Tájékoztató a Körös-Maros Nemzeti Parkban