in

A Jobbik balra vág

A Jobbik és a Magyar Gárda együttes megemlékezést tartott a Ciprus melletti kopjafánál, amin a tavalyi, igaz esős és hideg időben tartott rendezvényhez képest kétszer annyi érdeklődő jelent meg, de ebből ne vonjuk le azt a következtetést, hogy fagyban lőttek a polgári radikalizmusnak. A jobbikos rendezvények immár állandó szereplőjét, Hégely Laci bácsit hallhattuk a nemzeti himnuszok éneklésekor, akit holnap avatnak gárdistává. 

Rövid beszédet mondott Tóth Zoltán, a Magyar Gárda kapitánya, Samu Tamás Gergő, a Jobbik szarvasi elnöke, ill. Novák Előd, a Jobbik Akciócsoportjának vezetője. Rövidet, de nem annyira rövidet, hogy ne jusson hely egy vágásnak Gyurcsány Ferenc felé, akinek a menesztését követelték és egy Horn Gyulának, akinek pufajkás múltját hánytorgatták fel. A rendezvényt koszorúzás zárta.

Vélemény, hozzászólás?

Szlovákia, ahogy a szlovákok látják

Végre foci