in

A Bikazug másik arca

kerekzug

kerekzugMajdnem két hete lehet korcsolyázni, egy hete biztonságosan átmenni a közúti hidak alatt. Egyre több szarvasit nem elégít ki a Szent István park-Malom távolság, így sokan merészkednek rá a Bikazugi holtágra. Tavaly télen megmutattuk az ág Haki híd és a Szentesi út közé eső szakaszt, most elmerészkedtünk a HAKI kezelésében levő túlsó oldalra. A Szentesi utat a Bikazuggal összekötő hídtól kezdve alig találkozni emberrel.

Ez az ág sokkal szélesebb, mint a városhoz közelebb eső rész, ugyanakkor sokkal érintetlenebb is. Sok helyen olyan sekély, hogy gyakorlatilag a fagyott földön korcsolyázunk még a közepén is. Egy kilométernyi csúszkálás után mászni kell. Ettől a műtárgytól, ami a halak benntartására hivatott, kezdődik a HAKI kezelésében levő szakasz. Nyáron itt úszni, fürödni, csónakázni, kajakozni tilos, és horgászni pedig az Intézetben váltott jeggyel lehet. Az ág negyedénél van a Furugyi Köztársaság, majd még egyszer ennyit kell korcsolyázni, hogy elérjük Kerekzugot, ami olyan, mint egy nyalóka, vékony földnyelv, ami a végén kicsit kiszélesedik. Ezt elhagyva összeszűkül a meder, itt állt egy fahíd, amit vagy 20 éve szüntettek meg. A HAKI közelében figyelni kell, mert a halastavakból leeresztett víztől nem fagy be a Körös. Itt rengeteg vadkacsa fürdik állandó jelleggel, sőt kócsagokat és gémeket is láthatunk. A jég minősége a leggyengébb az összes közül, majdnem végig olyan, mintha megfagyott habon koriznánk, de ezt az érintetlen táj ellensúlyozza.

Vélemény, hozzászólás?

csikyobama

Obama Szarvason

foiskolatsf

Az első áldozat