Az első számú közellenség

Szarvas, orvosi rendelők előtti zebra, reggel 7:25. Zebra előtt megáll egy Békéscsaba irányából közeledő autós, hogy átengedje a zebra előtt a kerékpárja mellett álló, és az iskolába igyekvő gyerekeket. Szentandrás irányából szaggatott dudaszó, és hallatszik, hogy a sofőr nemhogy fékezne, még jobban beletapos a gázba. Erre már odafigyeltek a környéken közlekedők, és megrökönyödve látják, hogy a szarvasi helyi járat, mint az őrült, átszáguld, szerencsére már a zebrának azt a felét éppen elhagyó gyerekek között. Valószínűleg nem ismeri a KRESZ azon pontját, ha a zebránál a szembejövő megáll, akkor neki is illene ezt tenni, de ő nem, ő gázt adott. A szemben álló autós is dudált neki, hogy mit csinál, valószínűleg ő sem hitt a szemének.

A Bíróságnál az egyirányú Kossuth utcára fordulva eszembe jutott, hogy tegnap, vagy tegnapelőtt emberünk lehetett az is, aki az összes bicikliző gyereket olyan porfelhőbe burkolta, hogy nem látszottak ki. Ezt most szó szerint értem. Én, aki ki akartam kerülni a Bíróság mögötti építkezést és kiléptem a nádszövet kerítés mögül, megláttam az ezerrel közeledő buszt és az azt követő felhőt, visszaugrottam a Bíróság kerítéséhez, de a bringázó gyerekek nem voltak ilyen szerencsések, ők már poros ruhában kezdhették az első órát. Így összerakva a képet, már figyeltem, hogy feltűnik-e a Kossuth utca végén a busz. Feltűnt. Megállt a Benka alsós épülete előtt, és valószínűleg gyerekeket rakott le. Király. Ezután elindult, most nem úgy, mint az őrült, ezért sikerült is lefényképezni, igaz, csak a könyökét és a busz oldalát, de így legalább nem sérülnek a sofőr személyiségi jogai, mert ugye azok vannak. A kötelességekről meg ne beszéljünk.

A felháborodástól hajtva felhívtam az Autóbusz-állomást, ahol egy kedves hölgy megígérte, hogy továbbítja észrevételünket a sofőrnek. Igen, észrevételünket, mert a zebra előtt megálló autóssal is beszéltünk azóta telefonon, és ő azt mondta, ha én nem, akkor ő fogja felhívni az állomást, hogy felháborodásának hangot adjon.

Kedves Sofőr Úr, aki reggel a CJD-370-es rendszámú busszal kockáztatta gyerekeink életét, legyen szíves, ne tegye ezt többet! Biztos vagány dolognak tűnt ez falun még 20 éve, de azóta az idő haladt, a magyar is lassan megtanul közlekedni. Sajnos ahhoz még kell 20 év, hogy úgy közlekedjünk, mint az osztrákok, ahol a zebrának háttal állva egy táblát böngésztünk, mikor mögöttünk megállt egy kamionos, hogy ha netán át akarnánk menni, akkor rajta ne múljon. Nem akartunk, de ha már megállt átmentünk. Belénk idegződött, hogy ki kell használni az ilyen helyzeteket. Na, ott Ön már búcsút mondhatott volna a jogosítványának.

A többi sofőrtől elnézést kérek, ha esetleg sandán néznek rájuk, de sajnos ennél részletesebben nem lehet leírni a rodeózó cowboyt.

Cím a szerkesztőségben.