A minap történt az eset egy főutcai pizzéria teraszán. Négyesben várunk ételeinkre, mikor megáll egy nagy fekete autó, és kiszáll belőle egyik legnevesebb zenészünk két nagyon dekoratív ifjú hölgy, akik valószínűleg az együttes elválaszthatatlan színpadi szereplői lehettek, ill. egy negyedik úr társaságában, és letelepednek az egyik utcai korlát melletti asztalhoz. Itt szúrták el az estéjüket, bár szerencsére volt annyi humoruk, ill. rutinjuk a következő helyzet kezeléséhez, hogy ne álljanak fel azonnal, és menjenek tovább. Pechjükre pont az asztaluk mellett két-három méterre kokettált öt-hat fiatal, akik kiszúrták a hölgyeket. A hölgyek után felismerték az ország egyik leghíresebb zenészét is, pedig más műfajban nyomulnak. Ebben nem kis segítségükre volt az, hogy a kísérő úr karjára vastagon fel volt írva az együttes neve.
Ami viszont pironkodásra ad okot, az az, hogy ezután egy méterről szemmel vetkőztették le a hölgyeket, akik színpadi szereplőként nem először lehettek ilyen helyzetben, rutinosan tűrték a beavatkozást, bár az nem látszott, hogy élvezték volna a rajongás eme módját, amit nyugodtan nevezhetünk simán csak pofátlanságnak. Az elfogyasztott vacsora után rögtön távoztak, de mielőtt autóba ültek volna, zenészünk kérdezett pár dolgot a felszolgálótól, hogy hogy fejlődik a város, milyen a polgármestere, ill. a fiatalok kapcsán, hogy sok roma él-e a városban. A kérdés teljesen jogos volt, mert ilyenkor, este 7-8 körül csak roma fiatal sétál a főutcán, mást nem is láthattak, de az is lehet, hogy nem az előző affér miatt tette fel, csak piacfelmérést végzett egy esetleges stílusváltást fontolgatva.
Nem tudjuk, hogy milyen hírműsorokat néz, ha van ideje rá egyáltalán, de ha látta a múltkori, nagyon elfuserált hírtévés műsort, akkor hiába magyaráznánk, hogy Szarvason nincs borsodi helyzet, az ilyen kellemetlenségektől eltekintve egyelőre nincs megoldhatatlan ellentét, ill. nincs klasszikus „cigánybűnözés” sem, sőt, összetehetjük a kezünket, hogy ilyen cigányaink vannak. Arról nem kell tudnia, hogy minden szarvasinak fúrja az oldalát, hogy hogy lettek a szarvasi ingatlanpiac legnagyobb befolyásoló tényezőjévé, gondolok itt a polgári házak tulajdonlására, vagy arra az ingatlanvásárlási szokásra, hogy házrészt vesznek, a többi tulajdonos életét lehetetlenné teszik és övék a pecó. Az is érdeklődésre tarthat számot, hogy munkaképes korú fiatalok hogy tudnak egész nap a főutcán bandázni, amire magyarázat lehetne az, hogy éjszakai műszakosak, de ugyanazokat az arcokat látom este 8-kor is, ha sétálok hazafelé.
Kedves Szarvasiak! Hagyjuk ott kedvenc sorozatunkat, és sétáljunk egyet ma este a főutcán, és színesítsük azt, legalább 7-8-ig! Hívják a barátaikat is!