Magánügy

Olyan könnyű címkéket ragasztani egymásra és azok alapján tájékozódni. Ez a skatulyázás tart minket életben, ha ez nincs, akkor a sok ismeretlen káoszában elveszünk. Ez a dolog jó oldala, vagy talán a kevésbé rossz. Ami a rosszat, vagy a károsat illeti, nos akárhogy is nézzük átestünk ama bizonyos ló túloldalára. Mert a politikai korrektség jegyében már nem arról beszélünk, ami fontos, hanem a sok köntörfalazás közben elvész a lényeg.

Azt mondják, hogy ha valamit megnevezünk, akkor azt már részben (vagy egészben?) birtokoljuk is. De mi történik akkor, ha rossz, hibás nevet aggatunk a dolgokra? És ha ezt emberekkel tesszük meg? Ma nagyon divatos ilyen vagyok olyan kisebbségekhez, szubkultúrákhoz tartozni. Sokak szeretnének elhatárolódni a többségtől, a számban nagyobb másiktól. De ha nagyon akarjuk, akkor létrehozhatunk annyi, de annyi alkategóriát, ahová besorolhatunk mindenkit és akkor már csak viszonyítás kérdése, hogy ki van többségben és a ki a kisebbség tagja.

A lényeges és fontos pont az ítélkezés. Vagyis: mi alapján és hogyan ítéljük meg (el) egymást. Hatalmas port kavart annak idején Szetey államtitkár coming-out – ja. (Apropó, coming-out! A kifejezés ’kijönni’ eredetileg onnan származik, hogy a homoszexuálisok, amikor még az elfogadás gyerekcipőben, vagy leginkább semmilyenben sem járt, titkolták nemi vonzalmukat. Csupán a nyilvános, vagy a „közismert” szórakozóhelyen mellékhelyiségeiben hódol(hat)tak szenvedélyüknek. Ha valaki ’kijött’ az illemhelyről, az azt jelentette, hogy nyíltan és nyilvános felvállalta szexuális irányultságát. Innen a coming-out.) A hazai meleg mozgalom zászlajára tűzte Szetey megindult vallomását és hetekig zengett tőle a sajtó. Meglátásom szerint valahol félresiklottak a dolgok. Mert az államtitkár magánügye lett a megítélésének az alapja, és nem a szakmai teljesítménye. És ez a legfőbb baj manapság. Nem a szakmaiság, nem a hozzáértés, és nem a teljesítmény alapján ítéljük meg a munkaadókat, közszereplőket, politikusokat, művészeket, stb, hanem a magányügyeik alapján. Kinek van szilikon melle, kinek volt hajbeültetése, ki az, aki meleg, biszex, esetleg aszexuális, vegetáriánus, hitgyülis, cigány, multimilliomos, elvált, jobbos, balos, közepes, külföldi, stb. Értitek mire gondolok? Kit érdekel, hogy egy államtitkár kivel mit csinál a hálószobájában addig, amíg a munkáját jól, sőt nagyon jól elvégzi? Ha pedig kutyaütő, akkor tűnjön el a süllyesztőben és jöjjön egy rátermettebb! Hiába kérdeztem körbe ismerőseimet, hogy véleményük szerint milyen munkát végzett az említett politikus, egy sem tudott mást mondani róla, mint hogy „ja, ő volt az, aki bevallotta, hogy meleg, ugye?”. Ennyi.

Nem nehéz belátni, hogy ennek az ostoba magán-ítéletnek a gerjesztője az a sok szennylap és szennyműsor, ahol a nagyközönség előtt munkát végző emberek magánügyeit tárgyalják, elemezgetik és tálalják a széles néprétegek elé. Olyan egyszerű: készen kapjuk az információkat, nem kell felállni a fotelből, elég bekapcsolni a tévét, vagy megvenni a sarkon az újságot. Kétségem sincs afelől, hogy ezeknek a lapoknak az olvasói, valamint ezeknek a műsoroknak a nézői az utóbbi egy évben egy valamirevaló könyvet sem olvastak el. Egyszerűen nem érdekli őket, hogy ki volt Vörösmarty Mihály, vagy hol élt Gárdonyi Géza. Ők nem többek, mint jólfizető fogyasztók, akik engedelmesen leveszik az újságos standról a 100 Ft-nál olcsóbb napilapokat, és meredt szemmel nézik a délutáni show-kat.

De ne érezze magát szentnek az sem, aki nem ismer magára a fenti bekezdésben. Mert lássuk be: könnyű beleesni a felszínes ítélkezés csapdájába. Amíg nem tudunk elfogulatlanul, higgadtan tájékozódni és ítéletet alkotni, addig nem marad más hátra, mint belekapaszkodni abba, amit innen-onnan megtudunk a köz szereplőiről. De ha mégsem elégít ki minket ez a sekélyes információforrás, addig marad a józanész, a megfontoltság és a sokrétű tájékozódás. De kinek van erre ideje?

Nóra

U.i.: várom véleményeteket az ítélkezés alapjairól, hogyanjairól.

{jomcomment}