in

Sex bomb a koncerten

A Dél-alföldi Regionális Fúvószenekar koncertezett a Vajda Péter Művelődési Ház nagytermében. Ahogy azt Brachna Irén elmondta, a zenekar létszáma mára elérte a nyolcvan főt, akik között felfedezhettünk számos szarvasi arcot is. A sok zenész és a földrajzi szétszórtság miatt a zenekar csak ritkán tud így együtt játszani, ám ez nem látszott meg az előadáson. A nyolcvan fúvós rendesen meg tudta tölteni a termet hanggal, mikor mindegyik trombitás rázendített, remegett minden. Az előadás utolsó száma Tom Jones Sex bombja volt, amit a közönség szűnni nem akaró tapsa miatt meg kellett ismételniük. Tanultak a dologból, legközelebb több ráadással készülnek.

És akiknek többnyire csak a hátát láttuk, a karmesterek Gyimóti Zoltán, Bozóki János, Várkonyiné Mihály Erna, Debreczeni István, Czirok Zoltán, Vastag István, Bozóki János, Debreczeni István voltak. A műsorban elhangzott Lehár Ferenc: Lyuk, lyuk-induló, Balázs Árpád: Négy kép, Haydn: Allegretto, Rózsa Miklós: Ben Hur, Jacob de Haan: Variation in blue, Farkas Antal: Magyar dal és tánc, Sosztakovics: 2. keringő, Tom Jones: Sex Bomb.

Vélemény, hozzászólás?

Boszorkányok pedig nincsenek!

Márton nap a Múzeumban