in

Balesete részesét, ill. szemtanúját keresi a Rendőrség

RENDŐRSÉGI  FELHÍVÁS

2009. november 30-án 07 óra 20 perc körüli időben az általa vezetett fehér színű ismeretlen forgalmi rendszámú és típusú személygépkocsival közlekedett Szarvas belterületén a Zrínyi utcán  a Kazinczy utca felöl a Wesselényi utca irányába. A két utca kereszteződésében  a kihelyezett elsőbbségadás kötelező jelzőtábla mellett elhaladva egyenesen továbbhajtott, melynek során a neki balról a Wesselényi utcán a Liszt F. utca felöl kerékpárral közlekedő – áthaladási elsőbbséggel rendelkező – N. J. szarvasi lakos megijedt és a kerékpárral elesett. A baleset során a két jármű nem ütközött. A baleset következtében N.J. szarvasi lakos 8 napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett. Az ismeretlen jármű vezetője  megállás és adatai hátrahagyása nélkül elhagyta a helyszínt.

A Rendőrség kéri annak a  jármű vezetőnek a jelentkezését, aki a baleset időpontjában a fenti helyen közlekedett és a baleset részese volt.

Továbbá kéri mindazok jelentkezését, akik a baleset szemtanúi voltak, valamint azzal kapcsolatban bármilyen információval rendelkeznek.

Bejelentéseiket a 66/313-711-es telefonszámon, vagy  a 107-es és a 112-es segélykérőn tehetik meg.

Segítségüket köszönjük.

Vélemény, hozzászólás?

Felszentelték a felújított Evangélikus Ótemplomot

Az elmúlt hét legjobb dolga