in

Az éneklésre születni kell

Evangélikus szertartás keretében helyezték örök nyugalomra Melis Györgyöt a Farkasréti temető művészparcellájában. Az egyik leghíresebb szarvasi, a Magyar Állami Operaház örökös tagja majd három hete hunyt el 87. életévében. A Kossuth- és Melis-díjjal is kitüntetett Tokody Ilona és Fischer Ádám mellett Mótyán Tibor, a szlovák önkormányzat elnöke a szarvasiak nevében egy Kölcsey-idézetet választott, hogy Melis György hamvaitól búcsút vegyen: "Halhatatlan lesz az, aki tetteiben megemlegettetik."

 

Mennyivel szegényebb lesz ez az ország, mennyivel szegényebb az operajátszás Melis halálával – tette föl a kérdést Mótyán Tibor, majd hozzáfűzte: szegényebbek leszünk, mert nem látjuk többé, mégis a hálaadás töltse be a lelkeket azért a mérhetetlen szellemi örökségért, amelyet Melis György ránk hagyott. A szarvasiakra hagyta a családias hangulatú dalestet, a templomi hangversenyek, a jóízű szlovák párbeszédek emlékét, és nem utolsó sorban a kórusokat, a tehetségeket támogató alapítványait.

 

A képeket a Körös TV bocsátotta rendelkezésünkre. Köszönjük.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az én házam az én váram? – Lakásbetörések megelőzési lehetőségei

Csendőrség a láthatáron?